Bundesliga: fontos Hannover-siker az eltiltott Huszti nélkül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.12. 17:28
null
A piros mezes Hannover megérdemelten, a hajrában csikarta ki a győzelmet a HSV ellen (Fotó: Reuters)
A német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójának szombat délutáni mérkőzésein elsősorban a kiesés elleni harcot vívó csapatok voltak érintettek: a tabella utolsó hét helyezettje egyaránt pályára lépett. Az eredmények következtében a Werder Bremen, Hannover, Freiburg hármas és a Stuttgart, Hamburg, Nürnberg, Braunschweig négyes között „kinyílt az olló”, az utóbbiak kritikus helyzetben vannak négy fordulóval a vége előtt.

Az épp, hogy a nagyon veszélyes zóna fölött állomásozó Werder Bremennek fikarcnyi esélye sem volt Mainzban, miután 39 perc alatt háromgólos hátrányba került. A kieső helyen álló Nürnberg a 8. percben vezetést szerzett Wolfsburgban, ám a hazaiak a horvát Olic, Perisic duó révén gyorsan fordítottak, majd Junior Malanda bombájával biztosították sikerüket, Perisic második góljával pedig kiütötték a vendégeket.

A Hannover–Hamburg élethalálharcot a hazaiak a 10 sárga lapja miatt eltiltott Huszti Szabolcs nélkül vívták meg, ám a 9. percben Stindl révén így is megszerezték a vezetést. A HSV Calhanoglu góljával a második félidőt kezdte jól, de nem tudta megtartani a döntetlent, a Hannover Didier Ya Konan révén a 86. percben egy kipattanóból ismét betalált.

A sereghajtó Braunschweig egy öngól után már a 8. percben hátrányba került Freiburgban, majd a második játékrészt is kapott góllal kezdte, így aztán nem volt esélye a pontszerzésre. A BL-selejtezőt érő 4. helyre hajtó Mönchengladbach a vendégként borzalmas szériában (5 meccs, 1 pont...) levő Stuttgartot fogadta, és nagy meglepetésre sokáig csak az eredmény után futott, de Juan Arango fejesével a végén egyenlített. A Stuttgartnak nagyon nagy szüksége lett volna erre a három pontra...

A találkozók gólösszefoglalóit itt tekintheti meg! A Der Klassikerről bővebben ide kattintva olvashat!

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Mönchengladbach–VfB Stuttgart 1–1
(Arango 89., ill. Didavi 12.)
Hannover–Hamburg 2–1 (Stindl 9., Ya Konan 86., ill. Calhanoglu 48.)
Wolfsburg–Nürnberg 4–1 (Olic 19., Perisic 22., 82., Malanda 69., ill. Feulner 8.)
Freiburg–Eintracht Braunschweig 2–0 (Vrancic 8. – öngól, Schuster 49.)
Mainz–Werder Bremen 3–0 (N. Petersen 5. – öngól, Moritz 16., Malli 39.)
Bayern München–Dortmund 0–3 (Mhitarjan 20., Reus 49., Hofmann 56.)

A Der Klassikerről bővebben ide kattintva olvashat!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 25 3 2 82–20 +62 78
2. Borussia Dortmund 30 19 4 7 67–32 +35 61
3. Schalke 30 17 7 6 56–38 +18 58
4. Wolfsburg 30 15 5 10 53–45 +8 50
5. Mönchengladbach 30 14 7 9 52–35 +17 49
6. Bayer Leverkusen 29 15 3 11 48–36 +12 48
7. Mainz 30 14 5 11 44–45 –1 47
8. Augsburg 29 12 6 11 41–43 –2 42
9. Hoffenheim 29 9 10 10 64–63 +1 37
10. Hertha 29 10 7 12 37–40 –3 37
11. Eintracht Frankfurt 30 9 8 13 37–50 –13 35
12. Werder Bremen 30 8 9 13 34–58 –24 33
13. Hannover 30 9 5 16 38–55 –17 32
14. Freiburg 30 8 8 14 35–52 –17 32
15. VfB Stuttgart 30 7 7 16 45–58 –13 28
16. Hamburg 30 7 6 17 46–62 –16 27
17. Nürnberg 30 5 11 14 35–58 –23 26
18. Braunschweig 30 6 7 17 28–52 –24 25
Legfrissebb hírek

Megvan Dárdai Bence csapatának új edzője

Német labdarúgás
2025.06.12. 12:44

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

Légiósok
2025.06.05. 06:35

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21
Ezek is érdekelhetik