Németország: Király nyári pihenője során sem lazított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.17. 16:52
Megkezdte a felkészülést a 2013–2014-es szezonra Király Gábor együttese, a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő 1860 München.

Király nem sokat pihenhetett, hiszen a magyar válogatott keretének tagjaként június 6-án még Kuvait ellen vett részt felkészülési mérkőzésen, tizenegy nappal később azonban máris megkezdődött számára a felkészülés az előttünk álló idényre. A 37 esztendős kapus ugyanakkor nem bánja mindezt, szerinte minél kevesebbet pihen, annál jobb állapotban van.

„Bár június 7-től megkezdődött a nyári szabadságom, egy napra sem álltam le az edzésekkel. Ha ugyanis hat-hét napig abbahagyom a tréningeket, akkor több időt vesz igénybe, hogy ismét formába lendüljek” – adott magyarázatot irigylésre méltó munkamoráljára Király.

„Még mindig nagyon motivált vagyok, és jól érzem magam a pályán. Amíg a szervezetem engedi, biztosan folytatni fogom a játékot” – tette hozzá a magyar válogatott kapus, aki hozzátette, visszavonulása után edzőként szeretné keresni a kenyerét.

Az „oroszlánok” első előkészületi mérkőzésére szerdán kerül sor, Királyék ellenfele a másodosztályból kiesett Regensburg lesz.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.12.23. 21:49

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Kane a pletykákról: Senki sem keresett engem

Német labdarúgás
2025.11.25. 17:21
Ezek is érdekelhetik