Gyász: újabb világbajnok német futballista hunyt el

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 16:03
Vasárnap, 89 esztendős korában elhunyt Ottmar Walter, az 1954-es labdarúgó-világbajnokság július 4-i berni döntőjében a magyar Aranycsapatot legyőző német válogatott volt középcsatára.

Ottmar Walter halálát korábbi csapata, az 1. FC Kaiserslautern elnöke, Stefan Kuntz jelentette be. Kuntz nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Németország – mint fogalmazott – ismét egy darabka történelemmel lett szegényebb. Emlékeztetett arra, hogy a Puskás Ferenc vezette magyar válogatottat legyőző világbajnok német együttes annak idején olyan értéket teremtett, amely a német labdarúgás számára ma is rendkívül fontos.

Ottmar Walter a 15-ös számú mezt viselte a középcsatár posztján a berni döntőben, amely 2:0-s magyar vezetés után végül 3:2-es német győzelemmel ért véget, és „berni csoda” elnevezéssel került be a német labdarúgás történetébe.

Ottmar Walternél is híresebb volt azonban a már jóval korábban elhunyt báty, az egyik legnagyobb német labdarúgónak tartott Fritz Walter, aki a német válogatott csapatkapitány volt.

A berni győztes német együttesből már csak ketten vannak életben. Az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének legfiatalabb német játékosa, a 81 esztendős Horst Eckel, aki a középpályán játszott, továbbá a korábbi „német Czibor”, a 85 esztendős egykori balszélső, Hans Schäfer.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az 1974-ben világbajnoki címet nyerő német válogatott játékosa, Heinz Flohe is elhunyt a hétvégén.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Gyász: elhunyt a japánok olimpiai bajnok birkózólegendája

Birkózás
2025.07.19. 16:15

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik