Bundesliga: takarékos élvonal, a kiscsapatok költekeztek

MTI MTIMTI MTI
2013.01.31. 14:52
Az elmúlt évekhez képest jóval kevesebb pénzt költöttek a német Bundesliga klubjai a futballisták beszerzésére a téli átigazolási időszakban.
A 18 élvonalbeli egyesület összesen mintegy 30 millió eurót szánt keretének megerősítésére, míg az előző két télen 50-50 milliót fordítottak erre a célra. Három klub – a Bayern München, a Hamburger SV és a Freiburg – egyáltalán nem volt aktív a játékospiacon, hat pedig mindössze egy-egy szerzeményre tett szert.A legnagyobb sürgés-forgás érthetően a kieséstől fenyegetett csapatoknál volt tapasztalható. A 17. helyen szerénykedő Hoffenheim öt futballistáért téli rekordot jelentő 9.4 millió eurót fizetett, a tavaly feljutott Fortuna Düsseldorf (14.) öt, míg az utolsó Greuther Fürth négy fővel erősített – köztük a Debrecenből kölcsönbe érkező Varga Józseffel. A magyar válogatott középpályás példája korántsem egyedi: az új labdarúgók kétharmada csak kölcsönszerződést írt alá a Bundesligában.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01