Bundesliga: tovább tiltakoznak az ultrák, csend a lelátókon

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 14:51
A hétközi német bajnoki fordulóban is folytatódik a szervezett szurkolói csoportok tiltakozása a futball-liga által bevezetni tervezett, fokozott biztonsági ellenőrzést lehetővé tevő koncepció ellen: az első, második és harmadik ligás szurkolótáborok 12 perc 12 másodpercig szilenciumot tartanak.

A „Hang nélkül nincs hangulat!” elnevezésű akció során a 12:12-es csend arra utal, hogy december 12-én dönt a német liga (DFL) a biztonsági tervezetről.

Több ultracsoport látványos pirotechnikával kísérte a hétvégi tiltakozását, a hamburgiaknak például sikerült felgyújtani az egyik saját drapijukat is – ráadásul öten is égési sérüléseket szenvedtek. A Schalke egyik csoportja – a Hugos, amely több mint száz tagját veszítheti el a kitiltások miatt – is a „tűzzel játszott”, de a produkció saját drukkertársaiknak sem tetszett. A csoport tagjait kifütyülték és Hugos-ellenes rigmusok („Mi vagyunk az igazi Schalke-drukkerek, nem ti!", illetve „Olyanok vagytok, mint a sz.r dortmundiak!") is felhangzottak.

Legfrissebb hírek

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
18 órája

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik