Kuranyi tizedik fejesgólja első helyen tartotta a Schalkét

Vágólapra másolva!
2007.05.05. 17:37
Kevin Kuranyi fejesgóljával 1-0-ra nyert, így továbbra is az élen található a Schalke csapata. A Stuttgart 2-0-ra nyert a Szabics Imrét nélkülöző Mainz ellen, míg a Bayern München meglepetésre csak döntetlenre volt képes Mönchengladbachban.
Kevin Kuranyi (jobbra) és a gólpasszt adó Hamit Altintop öröme
Reuters
Kevin Kuranyi (jobbra) és a gólpasszt adó Hamit Altintop öröme
Kevin Kuranyi (jobbra) és a gólpasszt adó Hamit Altintop öröme
Reuters
Kevin Kuranyi (jobbra) és a gólpasszt adó Hamit Altintop öröme

A bajnoki címért folyó harcban az utóbbi időben talán legegyenletesebb teljesítményt nyújtó Stuttgart a kiesés ellen harcoló Mainzot fogadta. A vendégeknél Szabics Imre nem volt az utazó keret tagja.

A 22. percben Cacau révén még kihagyták az első komoly lehetőségüket a hazaiak, de négy perc múlva már Wetklo hálójában táncolt a labda: egy szöglet után Delpierre passzolt Fernando Meirához, aki nem hibázott.

A Mainz egy támadóval, Zidannal próbált veszélyeztetni, de az egyiptomi előtt nem adódott sok lehetőség. Jürgen Klopp mester az 55. percben ezért társat is adott mellé, Ruman is pályára lépett.

Gólt azonban a Stuttgart szerzett, Hilbert egy Da Silvától kapott labdát vágott a hálóba, ezzel a hazaiak biztos győzelmet arattak.

A címvédő Bayern München a már kiesett Mönchengladbachhoz látogatott. A 12. percben már meg is szerezték a vezetést az esélyesebb vendégek, Karimi labdája után Makaay volt eredményes. A sereghajtó nem volt veszélyes a Kahnt helyettesítő Rensing kapujára, viszont a bajorok – ha kissé jobban koncentrálnak – több gólos vezetést is szerezhettek volna a szünetig.

A második félidőre viszont egy motiváltabb ’Gladbach érkezett ki, és az 52. percben sikerült is egyenlíteniük Jos Luhukay tanítványainak: Kluge 14 méterről lőtt a hálóba.

A listavezető Schalke a Nürnberget fogadta, és az első félidőben kevés komoly helyzetet dolgozott ki. A 39. percben azonban megszerezhették volna a vezetést, de Bordon nagy helyzetben nem tudott a kapuba bólintani.

A 64. percben viszont megtört a jég, Hamit Altintop beadását Kuranyi bólintotta Schäfer hálójába. A válogatott támadónak ez már a tizedik fejesgólja volt a bajnokságban. A 82. percben végleg elszálltak a nürnbergi remények, ekkor Galaseket kiállította Florian Meyer. Győzelmével a Schalke megtartotta vezető helyét a Bundesligában.

A Frankfurt az Aachen, a Bochum a Hamburgot verte meg komoly különbséggel. A Dortmund idegenben győzött a Wolfsburg ellen.

BUNDESLIGA

32. FORDULÓ
Mönchengladbach-Bayern München 1-1 (Kluge 52. ill. Makaay 12.)
Wolfsburg-Dortmund 0-2 (Smolarek 12., Valdez 90.)
Schalke-Nürnberg 1-0 (Kuranyi 64.)
Stuttgart-Mainz 2-0 (F. Meira 26., Hilbert 64.)
Hamburg-Bochum 0-3 (Gekasz 61., Grote 66., Misimovics 80.-11-es)
Frankfurt-Aachen 4-0 (Huggel 3., Vaszoszki 31., Takahara 57., Köhler 80.)
A bajnokság állása:
1. Schalke 04 32 20 5 7 51-29 +22 65
2. VfB Stuttgart 32 19 7 6 56-34 +22 64
3. Werder Bremen 31 18 6 7 69-37 +32 60
4. Bayern München 32 16 6 10 47-38 +9 54
5. Nürnberg 32 10 15 7 40-30 +10 45
6. Bayer Leverkusen 31 13 6 12 48-44 +4 45
7. Hannover 32 12 8 12 40-44 -4 44
8. VfL Bochum 32 12 6 14 45-47 -2 42
9. Hertha BSC Berlin 31 11 8 12 45-47 -2 41
10. Borussia Dortmund 32 11 8 13 38-41 -3 41
11. Energie Cottbus 32 11 8 13 37-44 -7 41
12. Hamburg 32 8 15 9 37-37 0 39
13. Eintracht Frankfurt 32 8 13 11 43-55 -12 37
14. Arminia Bielefeld 31 9 9 13 41-45 -4 36
15. Wolfsburg 32 8 12 12 35-41 -6 36
16. Alemannia Aachen 32 9 6 17 44-64 -20 33
17. Mainz 32 7 10 15 29-52 -23 31
18. Mönchengladbach 32 6 8 18 23-39 -16 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik