NB I: a DVSC edzője szerint thriller volt a mérkőzés az edzők számára

Vágólapra másolva!
2022.10.30. 11:16
null
Izgalmas, fordulatos, emlékezetes meccset játszott egymással a KTE és a DVSC (Fotó: Kovács Péter)
Szabó Istvánt meglepte a vendégek indulatos játéka, Szrdjan Blagojevics elégedett volt csapata karakterével a 2–2-vel zárult Kecskeméti TE–Debreceni VSC találkozót követően.

 

Szabó István, a KTE vezetőedzője az egy pontot is megbecsüli.

– Bosszús az elveszített két pont miatt?
– Meglepett bennünket az a fajta indulat, ami a mérkőzés első felében volt, több ütemtelen becsúszás történt a vendégek részéről, nem is tudtam hová tenni. Ennek ellenére nagyszerűen reagáltunk a helyzetre, de két kényszerű cserénk is volt, nagyon kellett volna a frissítés a hajrában is. A hatvanadik perc után láttam, hogy nagy problémáink vannak, így az egy pontot is meg kell becsülnöm.

– Mi volt a gond a második félidőben, netán a fáradtság?
– Az összes mérés azt mutatja, hogy nincsenek erőnléti problémáink, viszont most úgy éreztem, hogy vannak. Feljutó csapatnál persze mentális okai is lehetnek ennek, két vezéregyéniség kiesését egy ilyen csapat még nem mindig bírja el. Lélekben sem voltunk elég erősek, pedig azzal nem szokott gond lenni.

– Ritkán látható szép gólt szerzett Banó-Szabó Bence.
– Gyönyörű volt, jól is játszott, de most a sérült bokája miatt aggódom. Tiszteletlenség is lenne a többi játékossal szemben, ha kiemelném őt, mindenki tudja, hogy a fiam. A végén a kapusunk is nagyot védett, szóval több jó teljesítmény volt a csapatban.

Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője elégedett volt csapata karakterével.

– Alighanem elégedett az egy ponttal.
– Szeretném megdicsérni a játékosokat, hogy megmutatták a karakterüket a második félidőben. Az edzőknek ez olyan volt, mint egy thriller. Nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel az első félidőben, mert nem voltunk elég bátrak, de még hittem a javulásban. Győzni akartunk, ám kétgólos hátrány után elégedettek lehetünk az eredménnyel.

– Miért szabálytalankodtak sokat a meccs elején, azt hitték, az NB I-ben újonc játékvezető nem mer majd lapot adni?
– Sohasem gondolunk a meccs előtt a játékvezetőre, ezúttal sem foglalkoztunk vele, nem szándékosan szabálytalankodtunk ilyen sokat.

– Mi volt az elképzelésük az első félidőben a gólszerzést illetően?
– Volt játéktervünk, de a Kisvárda ellen is az volt a probléma, hogy nem működtek az alapsémák, azok nélkül nem lehet az elképzeléseket megvalósítani. Nem nyertük meg a párharcokat, keveset futottunk, nem szereztük meg a lepattanó labdákat, így nem lehet jól teljesíteni, ám a második félidőben nagyot javultunk ezekben is.

NB I, 2022–2023, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 28., péntek
Mezőkövesd-Zsóry FC–Kisvárda Master Good 1–1
Mezőkövesd,Városi Stadion
Csonka Bence1000
2022. október 29., szombat
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár 0–1
Budapest, Bozsik ArénaErdős József3407
Kecskeméti TE–Debreceni VSC 2–2Kecskemét, Széktói StadionGörög Márió
3000
Paksi FC–Vasas FC 0–1Paks,Fehérvári úti StadionZierkelbach Péter1528
2022. október 30., vasárnap
15.00: Újpest FC–Puskás AkadémiaBudapest, Szusza Ferenc Stadion (Tv: M4 Sport)Bogár Gergő
17.30: Ferencvárosi TC–ZTE FCBudapest, Groupama Aréna (Tv: M4 Sport)Farkas Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25– 7 +18 24
2. Kecskeméti TE 13 6 6 1 21–13 +8 24
3. Kisvárda 13 6 4 3 25–22 +3 22
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 12 4 3 5 17–22 –5 15
7. Mol Fehérvár 13 4 3 6 13–18 –5 15
8. Debreceni VSC 13 3 5 5 22–25 –3 14
9. Budapest Honvéd 13 3 4 6 14–20 –6 13
10. Mezőkövesd 13 3 4 6 16–23 –7 13
11. Újpest FC 12 3 3 6 13–21 –8 12
12. Vasas FC 13 2 6 5 12–15 –3 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik