Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.03.14. 11:06
null
A DVSC alapembere az idényben Szűcs Tamás: az eddigi huszonöt forduló alatt huszonháromszor lépett pályára, három gólt szerzett és két gólpasszt adott (Fotó: Czinege Melinda)
A DVSC középpályásának, a debreceni születésű Szűcs Tamásnak kiváltképp fontos a Nyíregyháza elleni keleti rangadó.

Jön a harmadik összecsapás az idényben a hajdúsági és a nyírségi örök riválisok között, ezúttal Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban mérkőzik meg a DVSC és a Nyíregyháza – a hírek szerint több mint tízezer néző előtt, tehát a hangulatra biztosan nem lesz panasz. Vélhetően a játékra sem, hiszen a piros-fehérek dobogós helyen állnak a bajnokságban, a piros-kékek pedig nagyszerű tavaszi menetelésüknek köszönhetően már kikerültek a kiesőzónából. 

Noha a felnőttfutballban a Honvéd színeiben mutatkozott be Szűcs Tamás, a DVSC 21 éves középpályása, ízig-vérig helyi srác, hiszen Debrecenben született, aztán környékbeli városok csapatában, a Hajdúszoboszlóban és a Hajdúböszörményben nevelkedett, mielőtt Kispestre került. Ő igazán átérezheti, mit jelent a keleti rangadó.  

A 150. NB I-es mérkőzésére készül Nemanja Antonov, aki a Nyíregyháza honlapján a következőket mondta:  „Boldog vagyok, hogy elértem ezt a számot, sokat jelent és pluszmotivációt is ad a rangadóra, de még fontosabb, hogy győzelmet ünnepelhessünk a százötvenedik meccsemen. Nagyon fontos a bajnokság második fele, ráadásul jó formában vagyunk. Bízom benne, hogy folytatjuk a megkezdett utat, ami eredményességgel is párosul.”
Nemanja Antonov a százötvenedik bajnokiján játszhat

„Lehet azt mondani, hogy nekem kicsivel talán többet jelent, mint a legtöbb csapattársamnak, de abban is biztos vagyok, mindenki átérzi, hogy mi a tét, mit jelent egy győzelem a Nyíregyháza ellen, és milyen lendületet adna ez a siker a bajnoki hajrá előtt – válaszolta lapunk megkeresésére Szűcs Tamás, aki a két csapat idénybeli első összecsapásán gólt is szerzett, amire így emlékezett: – A gólommal vezettünk, nagyon emlékezetes pillanat számomra, mert akkor is kinn volt tizenkétezer néző a Nagyerdei Stadionban. Sajnos aztán utolsó perces góllal kikaptunk. Ha most újra vezetést szerzünk, meg kell tartanunk az előnyt. Akkor még csak formálódott a csapatunk, nem álltunk készen. Novemberben Nyíregyházán aztán már mi nyertünk három nullára. Sajnos az a mérkőzés mégsem szép emlékem, mert az első fél­idő közepén összefejeltünk Bojan Szankoviccsal, elveszítettem az eszméletemet, le kellett cserélni és a következő meccset is kihagytam. Bár utólag visszanézve még azt mondhatom: szerencsém volt, hogy megúsztam ennyivel a balszerencsés ütközést.”

A mostani mérkőzéssel kapcsolatban is megfogalmazta várakozásait Szűcs Tamás: „A Nyíregyháza nagyon jó tavasszal, igencsak összekapta magát. Mi is tudjuk, mire vagyunk képesek, nem véletlenül állunk a harmadik helyen. Bízom benne, hogy a tabellán elfoglalt helyezések tükröződnek majd a pályán is. Nehéz meccs lesz, de nem is kérdés, hogy hazai pályán a Szpari ellen sohasem lehet más a cél, csakis a győzelem.”   

Az elmúlt évek legjobb keleti rangadója várható, hiszen mind a Loki, mind a Szpari remek formában feszül neki a mérkőzésnek – hazai pályán azonban a DVSC-nek van több esélye a győzelemre.
NS-tipp: BERECZKY Attila

NB I
27. FORDULÓ
14.30: Újpest FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
17.00: Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
19.30: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
 1. ETO FC26148450–27+2350
 2. Ferencvárosi TC25154649–27+2249
 3. Debreceni VSC25127639–30+943
 4. Kisvárda25115931–37–638
 5. Zalaegerszegi TE25108738–31+738
 6. Paksi FC25107846–37+937
 7. Puskás Akadémia251051031–31035
 8. Újpest FC25861133–41–830
 9. MTK Budapest26771245–54–928
10. Nyíregyháza Spartacus25771134–43–928
11. Diósgyőri VTK265101133–44–1125
12. Kazincbarcika26521925–52–2717

 

 

Legfrissebb hírek

A kiesés után a DVTK menesztette Nebojsa Vignjevics vezetőedzőt – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Két öngóllal, nagyon kikapott a Diósgyőr a Debrecentől, és kiesett az NB I-ből

Labdarúgó NB I
9 órája

Az MTK legyőzte a Kisvárdát, benn maradt az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Könnyed győzelemmel hangolt a Honvéd elleni kupaelődöntőre a ZTE

Labdarúgó NB I
14 órája

Macsó Máté vagány játékára most is számíthatnak Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
18 órája

Kerezsi Zalán: Akár már ebben a fordulóban is bennmaradhatunk

Labdarúgó NB I
19 órája

A Zalaegerszeg dobogós esélyt kap a sereghajtó ellen

Labdarúgó NB I
22 órája

Lenny Joseph: Bátornak és hatékonynak kell lennem a kapu előtt

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik