A cél, hogy régi fényében ragyogjon az Aranycipő; Gruber Zsombor: Nincs mese, meg kell nyernünk a kupát!

S. T. J.S. T. J.
2026.05.07. 23:40

 

A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK:

 

Az Aranycipő-díjat az Aranylabdához hasonlóan a francia szaklap, a France Football alapította, és adta ki 1968 és 1991 között. Öt évvel később újjáéledt a díj, de most újra jelentős reformra szorul. Az első Aranycipőt az 1967–1968-as idény után adták át a Benfica korszakos portugál csatárának, Eusébiónak, aki 42 találattal a 36 gólos Dunai II Antalt, az Újpesti Dózsa játékosát előzte meg. A legtöbbszörös győztes Lionel Messi hatszor nyerte el a díjat, őt követi Cristiano Ronaldo négy elsőséggel. Az európai futballszaklapokat tömörítő szervezet, a European Sports Media (ESM) – amelynek tagja a Nemzeti Sport is, elnöke pedig lapunk főszerkesztője, Szöllősi György – a budapesti Football Forum Hungary szakmai konferenciája keretében bejelentette, újragondolja, újraalkotja az aranycipős imázst s a díj odaítélésének koncepcióját. Hogy miképpen, az még képlékeny, várjuk olvasóink javaslatait is.

Gruber Zsombor, a Ferencváros támadója a lapunknak adott interjújában beszélt a Puskás Arénában rendezendő szombati Mol Magyar Kupa-döntőről, s elmondta, mindenképpen vissza akarnak vágni a Zalaegerszegnek a bajnokságban elszenvedett két vereségért. A 21 esztendős, háromszoros válogatott támadót arról a fél évről is kérdeztük, amit a ZTE-nél töltött. „Jól éreztem magam a klubban, már mielőtt odakerültem, akkor is szimpatikus volt a Zete. Szép fél évet töltöttem el Zalaegerszegen, nagyszerűen ment a játék, csak sajnos megsérültem. Szendrei Norberttel, Kiss Bencével és Várkonyi Bencével is együtt futballoztam a mostani csapatból, mindannyiukat remek játékosnak és jó embernek tartom. Most viszont a Fradi sikeréért harcolok, bízom benne, hogy jó meccsen miénk lesz a kupa.”

Katona Mátyás szeptember 26-án, az Újpest elleni bajnokin (2–2) súlyosan megsérült: ütközést követően hasnyálmirigy-rendellenességet fedeztek fel nála, hosszú ideig kórházban kellett feküdnie, az is kétséges volt, egyáltalán folytathatja-e a labdarúgást. „Néhány hete voltam az utolsó kontrollon, egy CT-vizsgálaton – mondta lapunknak a Nyíregyháza 26 éves futballistája. – Egész tavasszal a csapatom rendelkezésére álltam, teljesen egészséges vagyok, semmilyen hatását sem érzem annak az őszi sérülésnek.” Beszélt arról is, hogy „sportember vagyok, szerettem volna még többet hozzátenni az együttes játékához, függetlenül attól, hogy mi történt velem az ősszel. Az utolsó meccsen és a következő idényben jobb teljesítményt várok magamtól.”  

Még mindig nehéz elhinni, hogy az F1-es mezőny végén kullogó Aston Martin az az istálló, amely hosszú évek elképesztő mennyiségű pénzt felemésztő befektetése után 2026-ra ütemezte a nagy áttörést… Az idei csomag egyelőre ugyanis olyan, mintha egy amatőr bagázs tákolta volna össze. Fernando Alonso a hétvégén Miamiban elmondta, a váltó teljesen kiszámíthatatlan viselkedése miatt szinte vezethetetlen volt az autó, így a következő időszak feladata ezt kiküszöbölni. Amíg tehát a többi csapat már hónapok óta a teljesítményt hajszolja, és Floridában hatékony fejlesztési csomagot vetett be, az Aston még mindig csupán a problémadiagnosztizálás fázisában tart – nagyjából ott, ahol a legjobb istállók a januári bejárató teszten…

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
14 órája

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40

Gulácsi Péter legendaként távozik Lipcséből; jól rajtolt az NB II-ben a Gyirmót

E-újság
2026.08.03. 23:12

A Fradi számára a magyar bajnoki más kávéház; Csiszár Henrietta a vb-győztesekről és a Szoboszlai-hatásról

E-újság
2026.08.02. 23:19