Tíz hét szünet után nagy rangadókkal folytatódik a férfi kézilabda BL csoportköre

S. T. J.S. T. J.
2026.02.17. 23:36

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

A vasárnapi rövid programban és a hétfői kűrben is élete legjobbját futotta a magyar színeket képviselő Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a milánói olimpián – a boldogságukat kicsit beárnyékolja, hogy kevéssel ugyan, de lemaradtak a dobogóról. A lapunknak nyilatkozó Pavlova Maria azt mondta: „A kűrben és a rövid programban is életünk legjobbját futottuk, nagyon elégedettek vagyunk azzal, amit elértünk, amit a jégen bemutattunk. Az elégedettség mellett büszkék is vagyunk a teljesítményünkre. Nem mondom, hogy nem izgultunk, hogy nem voltunk idegesek. De nagyon keményen dolgoztunk a felkészülés során, tudtuk, képesek vagyunk úgy kimenni a jégre, hogy a tőlünk telhető legjobbat nyújtsuk. Sikerült.”

Hosszabb interjút adott az M4 Sportnak Dárdai Pál, az Újpest FC január elsején hivatalba lépett sportigazgatója. A szakember a Sportemberek Extra keddi adásában egy órán át beszélgetett Berkesi Judittal arról, milyen célokkal látott munkához a Megyeri úton, milyen módszerekkel szeretné őket megvalósítani, valamint arról is szót ejtett, mi kellene még ahhoz, hogy a magyar labdarúgásban elindult fejlődési folyamat kiteljesedhessen. Dárdai Pál szerint Újpesten jelenleg az első három hely eléréséhez nincs meg a megfelelő játékoskeret, nincs meg az összeszokottság, sok minden hiányzik még – ugyanakkor leszögezte: azért vállalt szerepet, hogy a régi magasságokba segítse a lila-fehér csapatot, olyan gárdát építsen, amelyre büszkék lehetnek a drukkerek.

Tíz hét szünet után folytatódik a férfi kézilabda BL csoportköre, rögtön nagy rangadókkal. A Szeged a 4. helyről fut neki a csoportkör záró szakaszának, sorrendben a Barca, a PSG, a GOG és a Wisla Plock vár Michael Apelgren együttesére. A most zajló BL-évadban először telhet meg a Pick Aréna, eddig a PSG ellen voltak a legtöbben, akkor 6575-en mentek el a kedvenceiket buzdítani. A 12-szeres BL-győztes Barcával az előző másfél évben lejátszott öt egymás elleni meccs alapján kimondható: a Szegednek fekszik a katalánok játékstílusa. „A tavalyi idegenbeli győzelmünk szép emlék, jó visszagondolni rá, de ez már a múlt, inkább a jelenre koncentrálunk. Sajnos több sérültünk van, ami nehezíti a dolgunkat. Úgy kell kifutnunk a pályára, hogy nincs veszítenivalónk, élveznünk kell a meccs minden pillanatát, és akkor sikerülhet a bravúr, a győzelem” – mondta Michael Apelgren, a Szeged edzője.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
12 perce

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45