Yaakobishvili Áron számára felpörgött a felnőttfutball, Bárány Donát a tizedik meccsére készül a ZTE ellen

S. T. J.S. T. J.
2025.11.01. 23:45

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 

Yaakobishvili Áron számára villámgyorsan felpörgött a felnőttfutball, a La Liga 2-es Andorrában 11 bajnokiból kilencszer ő védett. Az U21-es válogatott 19 éves kapusa, aki a Barcelona kötelékébe tartozva az előző idényben megnyerte az ifi BL-t, illetve a korosztályos spanyol bajnokságot és Király-kupát, ebben az évadban kölcsönben szerepel a spanyol másodosztályú andorrai klubnál. „Ez az osztály is magas szint, mini La Ligának nevezhetném, sok korábbi első osztályú klub szerepel a bajnokságban. Szerintem a színvonala alapján európai viszonylatban a legerősebb nyolc liga egyike között a helye” – mondta lapunknak Yaakobishvili Áron, aki beszélt testvére, Antal csapaton belüli helyzetéről, valamint arról is, hogy jó teljesítménnyel megnyílhat az útja a Barca felnőttcsapata, valamint a magyar válogatott felé. 

A Lokit erősítő Bárány Donát tizedszer léphet pályára a ZTE ellen, a Debrecen csatára az élvonalbeli csapatok közül a zalaiak ellen szerezte a legtöbb gólt, hatot.  A két fél az előző két egymás elleni összecsapásán összesen háromszor talált be, az első fordulóban duplázott a ZTE Arénában. A 25 éves támadó lapunknak azt mondta, a Honvéd elleni hétközi Magyar Kupa-kiesést követően fontos, hogy javítsanak: „Hiába szereztük meg a vezetést az első félidőben, a második játékrész alapján teljesen megérdemelten jutott tovább a Honvéd. Sajnos a játékunk visszaesett a szünetet követően, s a hosszabbításban ellenfelünk szerezte meg a győztes gólt.” A két együttes utóbbi öt egymás elleni mérkőzésén 26 gól esett, azaz átlagban több mint öt. Legutóbb Zalaegerszegen 3–3-as döntetlent játszottak, míg az előző debreceni csata 4–3-as Loki-győzelmet hozott.

Mostanában nem a futballpályán zajló események tekinthetők örömforrásnak Liverpoolban. A „vörösök” a szombati esti, Aston Villa ellenit megelőző hat mérkőzésükből ötöt elveszítettek, a bajnokságban sorozatban négy vereséggel szabadesésbe kezdtek tabellán, a Ligakupából pedig kiestek a héten. A város szíve, amely oly sokszor dobbant együtt a csapatéval, újabban inkább szorongva figyeli a következő fordulót. Október 31-én, halloween éjszakáján Liverpool mégis más arcát mutatta. A belváros szűk utcáit jelmezes fiatalok árasztották el, a pubokban boszorkánykalapban és mű vámpírfogat húzva csapolták a sört, s mintha csak a közelgő Máglyák éjszakája előszelét hozta volna el az este, örömtüzek lobbantak – munkatársunk helyszíni beszámolója.

Kapusposzton a bajnokság első körében voltak gondjai a Nyíregyháza Spartacusnak, ám a 31 éves Kovács Dániel igazolta az új vezetőedzőnek, a héten kinevezett Bódog Tamásnak, hogy számíthat rá, érdemes volt őt a kapuba állítani. A sérült, az előző tréner, Szabó István által csapatkapitánynak jelölt Sztefanosz Evangelu távollétében a védelem tengelyében bevetett Temesvári Attilát már a 14. percben kiállította Zierkelbach Péter játékvezető, így a többiek esetében legfeljebb azt szűrhette le Bódog Tamás, hogy milyen teljesítményre képesek védekezésben. Emberelőnyben nyomasztó volt az újonc Kisvárda labdabirtokolási (78 százalék–22 százalék), a kaput veszélyeztető megmozdulásainak (15–6), a passz-számában (723–212) és a kiharcolt szögletekben (12–1) megmutatkozó fölénye, de így sem tudta otthon tartani a három pontot.

NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32