Varga Barnabás lehet az aduász; negyedszer Eb-résztvevő a magyar futsalválogatott

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.09.24. 23:55

 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

A válogatott Varga Barnabás a Paksra igazolása, azaz 2022 óta Magyarországon régen látott csatárteljesítményt nyújt, s azzal, hogy 2023-tól kezdve a Ferencvárosban és a nemzeti csapatban egyaránt rangos nemzetközi meccseket játszik, világsztárokkal is könnyebb összehasonlítani – meg is tettük a Plzen elleni Európa-liga-csata apropóján. Ha az első, 2022. júliusi paksi tétmeccsétől számolunk, 155 mérkőzésen 100 gólt szerzett és 24 gólpasszt adott. Ez a statisztika egy teljes paksi, két teljes, valamint egy egyelőre csak elkezdett ferencvárosi évadból, továbbá 25, felkészülési meccseket is magába foglaló válogatott összecsapásból áll össze. Érdemes rávilágítani, hogy mind a 29 európai kupameccsére jut gól vagy gólpassz, hiszen 22-szer talált a kapuba, és hétszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe a társait.

Az 50. élvonalbeli meccsére készülő Katona Levente az első NB I-es gólját éppen a pénteki leendő rivális, az Újpest kapujába fejelte, s a KTE labdarúgójaként volt már győztes csapat tagja a Szusza Ferenc Stadionban – ezúttal a Nyíregyháza Spartacusszal szerezné meg a három pontot. A 23 esztendős védő eddig két gólt szerzett az élvonalban, s lapunknak arról is beszélt, hogy „amikor a Kecskeméthez kerültem, nehéz időszakon mentem keresztül, de rengeteg munkával sikerült stabil élvonalbeli játékossá válnom. Érzem, hogy folyamatosan fejlődök, s tudom, még ennél is jobb lehetek. Vannak jelentős céljaim, például a válogatottba kerülés vagy erős bajnokságba igazolás, de most az a legfontosabb, hogy a Szparival sikeresek legyünk.”

A Mezőkövesd elleni győzelemnek köszönhetően a Vasas feljutó helyre lépett elő az NB II-es tabellán. „A találkozót követően is elmondtam, ha lehet, ha van rá lehetőség, szeretnénk egy helyezést még előrelépni” – mondta lapunknak Erős Gábor, akit a nyáron neveztek ki a piros-kékek vezetőedzőjének, és aki csapatával a 7. fordulót követően a második helyen áll. „Indulás előtt azt mondtam, tíz meccs kell ahhoz, hogy kiderüljenek az erőviszonyok, és bár még nem tartunk ott, azért már körvonalazódnak. Rajtunk kívül a Honvéd, a Kecskemét, a Mezőkövesd és a Szeged is ott lehet a végelszámolásnál, a Fehérvárral kapcsolatban pedig az a kérdés, mekkora hátrányt szed össze, mert szép lassan összeáll a játéka.”

A válogatott szünet után a múlt héten folytatódott a küzdelem a labdarúgó NB I-ben. Több fiatal is sziporkázott a 7. fordulóban, Gruber Zsombor válogatott formában játszik, Babos Bence ismét betalált, a felcsúti Michael Okeke és a kisvárdai Szabó Szilárd egyaránt biztató teljesítményt nyújtott első élvonalbeli meccsén.    Heti összefoglalónkban a 2004. január 1. után született futballisták NB I-ben nyújtott teljesítményét vizsgáljuk, ezúttal a hetedik kört elemezzük. Összesen 19 utánpótláskorú futballistát (valamint Popovics Iliját, akinek 0-s osztályzatát nem adtuk hozzá az átlaghoz) értékeltünk. Már szinte nem is hírértékű, de ezúttal is Gruber 8-as osztályzata volt a legerősebb a korosztályban. A „fiatalperces” labdarúgók ebben a fordulóban átlagosan 5.473-as osztályzatot kaptak tudósítóinktól.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
8 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2025.12.23. 23:26

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2025.12.22. 23:36

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59
Ezek is érdekelhetik