Az olimpia és labdarúgó Eb biztonsági kérdései; Katona Bálint: Hatszor kellett letusolnom

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 23:34
null

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák megálmodója Óda a sporthoz című versében azt írta, „A béke vagy te, sport!”, noha a világ a 19. század végén, a 20. elején sem volt sokkal nyugodtabb. A francia báró azonban szentül hitt benne, hogy az olimpia valóban közelebb hozza, akár párbeszédre készteti az egymással konfliktusban lévő nemzeteket. A világ manapság is forrong, számos háború, fegyveres viszály szomorít bennünket, és jelen állás szerint egyáltalán nem látható, hogy a hadviselő felek a békére törekednének, sőt, inkább eszkalációtól lehet tartani. Az előttünk álló nyáron előbb Németországban labdarúgó Európa-bajnokságot, aztán Párizsban olimpiát rendeznek, és mindkettő potenciális célpontja lehet a terrorakcióknak. Címlapsztorinkban e világversenyek biztonsági helyzetét vizsgáljuk meg.

Katona Bálintot, a Ferencváros saját nevelésű futballistáját kérdeztük a bajnokság megnyerését követő ünneplésről. A kecskeméti kölcsönjátékból visszatérő futballista elmondta, „amikor a szurkolók a pályára özönlöttek, a kispadon ragadtam, úgyhogy nem tartoztam azok táborába, akiket ki kellett menekíteni a drukkerek öleléséből. A buli az öltözőben folytatódott – hatszor kellett letusolnom, mert amint kiléptem a zuhanyzóból, valamelyik társam lelocsolt. Eldar Civic volt a főkolompos, de Pászka Lóránd, Mohammed Abu Fani és Varga Barnabás is kivette ebből a részét.” Az ünneplésnek egyelőre vége, szerdán kupameccs vár a Fradira, s talán megszülethet zöld-fehérben az első Katona-gól is.

A nyolcvanas évek fehérvári kiválósága, Csucsánszky Zoltán fia, ifjabb Csucsánszky Zoltán az MTK Budapest U17-es labdarúgócsapatában szerepel, és a legutóbbi bajnokin két gólt szerzett. Édesapja árgus szemekkel figyeli a karrierjét, és igyekszik jó tanácsokkal ellátni a 16 éves ígéretet, akiről Junior mellékletünkben olvashatnak. Az idősebb Csucsánszky a Csepel, majd a Videoton meghatározó középpályása volt, öt alkalommal a válogatottban is szerepelt, a lövéspontosságával kortársai közül kevesen vetekedtek. Jelenleg a Székesfehérvári MÁV Előre U19-es csapatának edzője. Fia az év elején meghívót kapott az U17-es Európa-bajnoki selejtező elitkörére készülő válogatott keretébe, a tornán azonban nem vehetett részt.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
18 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
18 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
18 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
19 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2025.07.31. 23:50

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2025.07.30. 23:55

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25
Ezek is érdekelhetik