MotoGP: hatalmas bukások, nagy meglepetések, Zarco a pole-ban

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.04.23. 19:55
null
Vajon Zarco folytatni tudja a portimaói pole, futamgyőzelem sormintát? (Fotó: Hantos László)
Johann Zarco indulhat az első rajtkockából a vasárnapi Portugál Nagydíjon, de a korábbiakkal ellentétben ez közel sem jelent automatikus győzelmet. Pecco Bagnaia és Enea Bastianini is bukott az időmérőn. A nagy ijedelem után az első vizsgálatok mindkettőjüknél kizárták a csonttörést.

 

Szombat délelőtt is folytatódott a hektikus időjárás Portimaóban. Napsütés, eső, szivárvány, szakadó eső, brutális szél – minden megtalálható volt az „étlapon”.

Így vált mégis fontossá a pénteki edzések eredménye, hiszen négyen (Marc Márquez, Pol Espargaró, Marco Bezzecchi és Johann Zarco) is az alapján kerültek be egyből az időmérő fő szakaszába, köszönhetően annak, hogy az FP3 is vizes, esős körülmények között zajlott.

A reggeli edzést Marc, majd Álex Márquez bukása tarkította az első percekben.


Bár a Moto3-asok időmérője előtt az eső, a MotoGP-sek negyedik szabadedzése is vizes pályán zajlott. Először a Q1 során kerültek elő a slick gumik, ami a nap legtrükkösebb és legnehezebb edzésévé vált. Nakagami Takaaki és Remy Gardner egyből bevállalta a száraz pályára való abroncsot. A japán azonnal visszatért a bokszba motort cserélni, míg a KTM-esnek ez már nem adatott meg, a 9-es kanyarban ledobta magáról a motor.

Pár perccel később Pecco Bagnaia is slickre váltott, de még az is korai volt. Gyors körét megkezdve csupán a harmadik kanyarig jutott, amikor az ő motorja is elindult egy vízfolton, aminek szintén hatalmas high side bukás lett a vége. Pecco hosszú percekig a pálya szélén maradt a jobb vállát fájlalva. Az első vizsgálatok még a pályán kizárták a törést, de kora este még nem tudni, hogy versenyzésre alkalmas-e az állapota. Ha igen, akkor az utolsó helyről rajtolva még a pontszerzés is nagyon nehéz lesz.

A leintés előtti pillanatokban az 5-ös kanyarban előbb Raúl Fernandez, majd a világbajnoki éllovas, Enea Bastianini is esett. Mindketten a jobb csuklójukat ütötték meg. Enea a kora esti sajtótájékoztatóra már bekötött kézzel érkezett, de versenyzésre alkalmasnak találták, így holnap mindenképp megpróbálkozik a motorozással.

Bastianini bízik benne, hogy holnap nem lesznek fájdalmai motorozás közben (Fotó: Kovács Nikolett)
Bastianini bízik benne, hogy holnap nem lesznek fájdalmai motorozás közben (Fotó: Kovács Nikolett)

A Q1-ből a szülinapos Álex Márquez és Luca Marini jutottak tovább, akinek pluszerőt adhatott, hogy bátyja, Valentino Rossi is a helyszínen van.

Ez egyúttal azt jelentette, hogy Jorge Martin nemhogy idén először nem az első sorból kezd majd meg egy futamot, de még a Q2-be sem sikerült bekerülnie.

Az időmérő fő szakaszának már mindenki slicken vágott neki, ami ezen a hétvégén új tapasztalás volt mindenkinek, kivéve a Q1-ből továbbjutókat. Motor- és gumicserére ezúttal nem volt szükség, a friss abroncsnál sokkal fontosabb volt minél inkább feltérképezni a pályát és a vizes foltokat. Egyértelmű volt, hogy a pole-ról az utolsó gyors körök döntenek majd.

Marc Márquez és Fabio Quartararo leggyorsabb körét elvették, mivel Pol Espargaró esése miatt a célra fordítóban, sárga zászló volt érvényben.

Az idősebb Márquez a negyedik helyet bukta ezzel, míg Fabiónál csak annyi lett volna a különbség, hogy Jack Miller a másik oldaláról rajtolt volna.

Az első sort megszerzőknek szerencséjük volt, az ő körüket már nem zavarta meg a sárga zászló. Így szerzett pole-t Johann Zarco, Joan Mir és Aleix Espargaró előtt.

A legjobb újonc ismét Marco Bezzecchi lett, aki a hatodik helyre kvalifikált.

A világbajnoki éllovas Bastianini tehát csak a 18. helyről rajtolhat majd, míg a jelenlegi második, Álex Rins csak a 23. pozícióból.

Az eddigi három futamot Portimaóban Miguel Oliveira, Fabio Quartararo és Pecco Bagnaia nyerte meg, mindhárman a pole-ból indulva. Hogy Johann Zarcónak sikerül-e ezt a sormintát folytatnia az erősen kérdéses, hiszen a vasárnapi futam ugrás lesz az ismeretlenbe, amennyiben tényleg száraz körülmények fogadják majd a mezőnyt.

Marad a korábbi adatokra és a megérzésekre, na meg, persze a reggeli 20 perces bemelegítő edzés tapasztalataira való támaszkodás.

Az időmérő teljes végeredménye itt tekinthető meg!

A Moto2-eseknél Aron Canet, a Moto3-asoknál Deniz Öncü rajtolhat az élről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik