Zeusz ükunokái – 120 éve alapították a holland futball ékkövét

A nagy Aiasz majdhogynem sebezhetetlen volt, legalábbis a görög mitológia szerint. Zeusz ükunokájaként persze ez volt a minimum, csak Aiasznak másodunokatestvérével, Akhilleusszal ellentétben nem a sarka, hanem a válla, a csípője és a hónalja volt veszélyben, ami a trójai háborúban egyáltalán nem jött rosszul.

Túl azon, hogy Aiasz (latinul: Aiax vagy Ajax) sorsa végül tragikus véget ért, hiszen öngyilkos lett, legendák keringtek bátorságáról és erejéről (lásd: Iliász), nem véletlen, hogy holland fiatalok is példaképükké választották. Egy elvetélt 1894-es próbálkozás után 1900. március 18-án jegyeztette be az Amsterdamsche Football Club Ajaxot Floris Stempel, Carel Reeser és Han Dade (Stempel az első, Dade a sorban a harmadik klubelnök lett), nem is sejtve, milyen diadalmas történetet indítanak útjára. Ha már korai Ajax, megkerülhetetlen az angol tréner, Jack Reynolds személye, aki 1915-től három részletben 24 éven át irányította a csapatot, nyert vele nyolc bajnoki címet, és az ő keze alól nőtt ki a későbbi futballforradalmár, Rinus Michels is.

Három nagy sikerkorszakot illik megkülönböztetni, ha az Ajaxról esik szó. Természetesen mindenekelőtt a hatvanas évek végét-hetvenes évek elejét, amikor Michels az ifjú Johan Cruyff vezérelte csikócsapattal megalkotta a szervezett letámadáson alapuló „totális” futballt (az edzőzsenit a temesvári Kovács István követte a kispadon – a legenda szerint ő dörzsölte be egy százguldenessel a nagy, ám kissé anyagias Cruyff sérült térdét, és a sztár azonnal játékra jelentkezett...), amivel évekkel megelőzte a korát. Három BEK-győzelem, egy BEK-döntő, egy európai Szuperkupa- és egy Interkontinentális Kupa-diadal jutott ezekre az évekre, Hollandia pedig visszavonhatatlanul felkerült a futballtérképre.

A nyolcvanas évek második felében Cruyff már edzőként vitte el az 1987-es KEK-győzelemig a klubot (az Ajax a sorozat 11 meccsén 34 gólt szerzett és csak kettőt kapott), amelynek soraiban olyanok bontogatták szárnyaikat, mint Marco van Basten, Frank Rijkaard, Aron Winter, Jan Wouters, Rob Witschge vagy az ifjú Dennis Bergkamp. A kilencvenes évek közepén pedig Louis van Gaallal játszott két BL-döntőt a csapat, és az 1995-öst Van der Sarral, Blinddel, a De Boer ikrekkel, Litmanennel vagy Kluiverttel meg is nyerte. Ki ne tudná: annak az esztendőnek az őszén az Ajax a Ferencvárossal is egy csoportban volt a BL-ben, az a párharc az 1–5-ös és a 0–4-es vereség mellett leginkább a hollandok színes bőrű játékosaira minősíthetetlenül „huhogó” Üllői úti ultrákról marad emlékezetes.

Ha már '95-ben nem maradt el a huhogás, Hollandiában sűrűn zsidózzák is a klubot, ami elsősorban annak a következménye, hogy az Ajax 1934-es új arénája, a De Meer az egyik amszterdami zsidónegyed, a Nieuwmarkt/Waterloopleinbuurt mellett épült fel. Maguk a büszke Ajax-hívek még úgy is Jodennek, Zsidóknak nevezik magukat, hogy többségükben nem is azok, ám izraeli zászlók éppúgy feltűnnek a mai Johan Cruyff Arena lelátóin, mint Dávid-csillagok. És persze az ellenfeleknek sem kell sok, hogy bevigyék az antiszemitizmust a stadionba... Ha már a témánál tartunk: minden amszterdami büszke arra, hogy az Ajax egyik legnagyobb ikonja, az 1956-tól klubrekordot jelentő majdnem 600 meccsen pályára lépő Sjaak Swart éppúgy zsidó származású, mint a legendás elnök, Jaap van Praag vagy a fia, Michael, akik a legnagyobb sikerek, így valamennyi BEK-, illetve BL-győzelem idején irányították az AFC Ajaxot.

Egyedül Johan Cruyff jutott el az Ajax színeiben 1971-ben az Aranylabdáig, de az 1973-as díjátadón sem felejtették el megemlíteni, hogy az év első felét még Amszterdamban töltötte, még ha decemberben már a Barcelona labdarúgója is volt. Az Aranylabda-szavazásokon Dennis Bergkamp 1992-ben, Jari Litmanen 1995-ben lett harmadik, de a győztesek közül a Milan mezében háromszoros első Van Basten is Ajax-bébi. Az Aranycipőt Wim Kieft 1982-ben, Van Basten 1985-ben vehette át Ajax-játékosként, ma már erre a holland Eredivisie 1.5-es szorzója miatt alig nyílik esély – ha a hagyományos számítás érvényesülne, az elmúlt években Klaas-Jan Huntelaar és Luis Suárez további három Aranycipőt vitt volna Amszterdamba.

A 14-es mezt 2007-ben visszavonultatta a klub, de Cruyff Barcelonába távozása után többen is viselték – elsőként mindjárt az akkor, 1973 nyarán (a németországi bundabotrányban rá kirótt eltiltása után) érkező 1968-as magyar emigráns, a zseniális Varga Zoltán. De az Ajax kispadján ült a viharos 1940–1941-es idényben a budapesti születésű Halpern Vilmos is, Kovács Istvánról már esett szó, a pályán pedig Vargán kívül Fischer Pál szolgálta a piros-fehér klubot (és lőtt egy idény alatt 15 meccsen hét gólt) – miközben ellenfélként Kiprich József a Feyenoord, Dzsudzsák Balázs pedig a PSV színeiben szerzett kellemetlen perceket az amszterdamiaknak.

A dicsőséges, bár „csak” ezüsttel záruló 1974-es világbajnokságon hat Ajax-labdarúgó kapott helyet Rinus Michels keretében (Krol, Suurbier, Haan, Neeskens, Rep és Keizer, miközben Cruyff ekkor már Barca-játékos volt), 1978-ban csak három, az 1988-as Európa-bajnok keretben pedig öt. A 2010-es vb-n ugyanakkor kilencen voltak, de csak hárman a későbbi döntős Hollandia mezében.

A klub első, falelátós stadionjából, a 15 ezres Het Houtenből az 1928-as amszterdami olimpia patinás stadionjába költözött, és játszott ott egészen 1934-ig. Ekkor felépült a De Meer, és innentől a klub csak a legnagyobb meccseit (ilyen volt amúgy a Fradi elleni '95-ös BL-csoportmérkőzés is) vitte az Olimpiai Stadionba. Mai otthona, az Amsterdam ArenA 1996-ban Európa első fedett stadionjaként épült meg, de hosszú évekbe telt, amíg a modern módszerekkel elfogadható minőségű kevert gyepet varázsoltak a talajára. Az aréna 2018 óta a két évvel korábban elhunyt bálvány, Johan Cruyff nevét viseli, és majdnem ötvenezres átlagnézőszámával Hollandia első számú rendezvényhelyszíne.