Vb-selejtező: a fehéroroszok két hazai meccsüket is Kazanyban játsszák

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.08.01. 07:10
null
A fehérorszok Kazanyban játsszák majd két hazai meccsüket is (Fotó: Getty Images)
A fehérorosz labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulóiban semleges helyszínen kénytelen fogadni két riválisát.

Az európai szövetség (UEFA) szombaton közölte, hogy a belorusz együttes Minszk helyett Oroszországban, azon belül Kazanyban látja vendégül szeptember 5-én a walesieket, majd 8-án a belgákat.

A változás azért szükséges, mert május végén a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát, és a súlyos incidens nyomán az Európai Unió szankciókat léptetett életbe, korlátozva Fehéroroszország légterének használatát is.

A nemzetközi kupákban érdekelt fehérorosz labdarúgócsapatok ezért Örményországban és Szerbiában fogadják ellenfeleiket.

Az európai vb-selejtező E-csoportjában a belgák három meccsen szerzett hét pontjukkal az élen állnak, a csehek négy egységgel a másodikak, Wales és Fehéroroszország két meccsen egyaránt három-három pontot gyűjtött.

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 3 2 1 12–2 +10 7
2. Csehország 3 1 1 1 7–4 +3 4
3. Wales 2 1 1 2–3 –1 3
4. Fehéroroszország 2 1 1 4–10 –6 3
5. Észtország 2 2 4–10 –6 0

 

 

Legfrissebb hírek

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
2026.02.05. 20:04

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

A FIBA továbbra sem engedi versenyezni az orosz és a fehérorosz kosárcsapatokat

Kosárlabda
2025.12.06. 13:48

Újoncként nyerte meg a fehérorosz bajnokságot az ML Vityebszk

Minden más foci
2025.11.24. 11:54

Skócia őrült fordulatok után verte meg Dániát, és 1998 óta először lesz ott a vb-n; Svájc is kijutott

Foci vb 2026
2025.11.18. 22:49

Olvasóink Vargát látták a legjobbnak, Szalait a leggyengébbnek az írek ellen

Magyar válogatott
2025.11.17. 17:11
Ezek is érdekelhetik