Vb 2018: először vetődött fel a bojkott lehetősége - sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2014.09.03. 11:41
Uniós diplomáciai körökben az ukrajnai válság kezdete óta most első ízben felvetődött annak a lehetősége, hogy Oroszországot kizárják a nagyszabású nemzetközi kulturális, gazdasági és sportrendezvényekről – írta a szerdai Financial Times.

A londoni gazdasági napilap által látott „opciós lista” szerint – amelyet megküldtek az EU-országok fővárosainak – az Európai Unió fontolgatja, hogy javasolja Oroszország részvételi jogának felfüggesztését egyebek mellett a Formula–1-es autóversenyeken és az európai labdarúgókupákban.

A Financial Times szerint felvetődött az Oroszországnak ítélt 2018-as labdarúgó-világbajnokság bojkottjának lehetősége is.

A lap által idézett diplomáciai források szerint a világbajnokság bojkottja nem szerepel az EU által e hét végéig kilátásba helyezett újabb szankciólehetőségek között, de az uniós nagykövetek legutóbbi értekezletén egyes delegációk, különösen az észtek és a litvánok „nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet”.

Mujtaba Rahman, az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport európai elemzőrészlegének vezetője a Financial Timesnak azt mondta, hogy „határozottan hidegháborús érzetet kelt” valamely tekintélyes nemzetközi sportrendezvény bojkottja. Hozzátette ugyanakkor, hogy egy ilyen lépés sokkal fájdalmasabban érintené Oroszországot, mint bármilyen pénzügyi EU-szankció.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a Financial Times megkeresésére közölte: tartja magát ahhoz a nyilatkozatához, amelyet a malajziai utasszállító repülőgép júliusi lelövése után adott ki; eszerint a világbajnokság megrendezése erőteljes ösztönzője lehet a népek és kormányok közötti konstruktív párbeszédnek.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Az európai szövetség is feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.18. 09:08