UEFA: megvan az új szabályozás – így változik a pénzügyi fair play

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 15:12
null
Illusztráció: AFP
Megreformálta a Pénzügyi Fair Playt (FFP – Financial Fair Play) az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Ez az első jelentős változtatás az FFP 2010-es bevezetése óta – írja a szervezet honlapja.


A cél a pénzügyi fenntarthatóság elérése, ezt három pilléren keresztül próbálják elérni.

Az első a lejárt tartozásokra vonatkozik, ez biztosítja a hitelezők védelmét. Ennek ellenőrzését negyedévente végzik majd, a késedelmes fizetőkkel pedig kevésbe lesznek toleránsak.

Nagyobb mozgásteret is biztosítanak a kluboknak, a megengedett veszteségeket 30-ról 60 millió euróra duplázzák meg a hároméves periódus alatt.

Az új szabályozás legnagyobb újítása, hogy 70 százalékban korlátozzák a bérekre, átigazolási díjakra és ügynöki díjakra fordítható kiadásokat. A szabályszegések előre meghatározott pénzügyi szankciókat és további intézkedéseket vonnak maguk után.

A rendelkezések 2022 júniusában lépnek életbe, bevezetésük fokozatosan, három év alatt történik, hogy a kluboknak elegendő idejük legyen alkalmazkodni az új modellhez.

„Az UEFA az európai labdarúgásban érdekelt felekkel együtt dolgozta ki ezeket az új intézkedéseket, hogy segítse a klubokat az új kihívások kezelésében” – mondta el Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke.

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik