Törökország: a kupagyőzelem után távozik Szalaiék edzője

2023.06.12. 09:31
null
Jorge Jesus vasárnap este bejelentette távozását (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, vasárnap este a Fenerbahce hetedik alkalommal is elhódította a Török Kupát – az Istanbul Basaksehir ellen 2–0-ra megnyert döntőt a magyar válogatott védő, Szalai Attila végigjátszotta. A finálé után a Fener portugál edzője Jorge Jesus bejelentette: távozik a klubtól.

„A mai naptól nem én vagyok a Fenerbahce edzője” – jelentette be a vasárnap esti Török Kupa-döntője után a klubot három éve irányító portugál szakember, Jorge Jesus. A hazájában a Benficát háromszor is bajnoki címre vezető edző a brazil Flemengóval 2019-ben megnyerte a Libertadores-kupát, mielőtt a törökökhöz érkezett volna tavaly nyáron.

„A döntésemet nem most hoztam meg, már néhány hete jeleztem a klub elnökének, hogy nem hosszabbítom meg az idény végén lejáró szerződésem, mert azt érzem, hogy új impulzusokra van szükségem. Egyelőre hazamegyek Portugáliába, s remélem, hogy teljesíteni tudom az álmomat” – árulta el Jorge Jesus.

Hogy mi lenne az álma, arról nem beszélt, ám tény: a 68 éves szakember hosszú pályafutása során még egyszer sem irányított válogatott csapatot.

Olaszországból származó sajtóhírek szerint Jesus nem tölt túl sok időt pihenéssel odahaza, mert a 2026-os világbajnokságig ő irányítja majd Szaúd-Arábia válogatottját, amelynek élén azt várják tőle, hogy kivezesse a csapatot a kanadai, amerikai, mexikói közös rendezésű tornára.

Ugyanakkor a portugál A Bola arról ír, hogy a szaúdi vonal mellett él még az az opció is, hogy Jesus visszatérjen Brazíliába, és átveszi a brazil válogatott irányítását.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a távozó Jorge Jesus helyét kiveszi át a Fenerbahcénél.

Legfrissebb hírek

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

Csupa idegenbeli siker – három gólt szerzett vendégként a Forest és a Genk az El-rájátszásban

Európa-liga
2026.02.19. 20:45

Női kosárlabda Euroliga: a Schio nagy csatában nyerte meg az olasz rangadót

Kosárlabda
2026.02.18. 21:33

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
2026.02.04. 08:38

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49
Ezek is érdekelhetik