Topolya: Zsarko Lazetics az új vezetőedző – hivatalos

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.11.29. 14:49
null
Zsarko Lazetics a Topolya új vezetőedzője (Fotó: StarSport)
A Topolyai Sport Club hivatalosan is megerősítette, hogy Zsarko Lazetics lesz a szerb Szuperligában szereplő együttes új vezetőedzője. A szintén szuperligás, FK Metalac Gornji Milanovactól érkezett tréner már meg is tartotta az első edzését a TSC akadémiáján.

 

A klub vezetősége Lazeticsben egy olyan edzőt vélt felfedezni, aki a modern labdarúgás elkötelezettje, és akiről elhiszi, hogy képes kirángatni a csapatot abból a hullámvölgyből, amelybe került az együttes, amely a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzésén összesen csak két pontot gyűjtött – olvasható a klub által kiadott közleményben.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült szerződtetnünk Zsarko Lazeticset, mivel úgy vélem, hogy új lendületet hoz a klubba. Nagyra tartjuk azt, ahogy a fiatalokkal foglalkozik, és a tárgyalások során nagyon könnyen megegyeztünk, szót értettünk egymással. Bízom abban, hogy ez magas szintű együttműködés lesz, ugyanúgy gondolkodunk a labdarúgásról, így jó eredményekre számítunk” – mondta Zsemberi János, a TSC elnöke, aki hozzátette, mindenekelőtt az a cél, hogy a téli szünetig hátralevő mérkőzéseken minél több pontot gyűjtsön a csapat.

Lazetics a bemutatkozásakor elmondta, hatalmas megtisztelésnek érzi, hogy a TSC tagja lehet, mivel szerinte nincs olyan edző Szerbiában, aki ne szeretne egy ilyen magas, európai szinten működő egyesületnek a vezetőedzője lenni.

„A klub ambíciói ismertek előttem, és figyelembe véve a kiváló játékosállományt, ezek nem is elérhetetlenek. A döntetlenek és a vereségek után itt az ideje a változásnak. Ebben az évben még négy mérkőzés vár ránk, s amikor ezen túlleszünk, akkor egy alapos elemzést készítünk el és meghatározzuk a célokat is. Amit garantálni tudok, az a pályán és azon kívül is a sok munka, valamint a maximális odafigyelés a klubra és a játékosokra. Ez az egyetlen lehetséges út a jó eredményekig” – nyilatkozta Lazetics, aki már szerdán bemutatkozik a TSC kispadján, ugyanis a csapat a Kolubara ellen – amelytől a bajnokságban vasárnap 2–1-re kikapott – lép pályára a Szerb Kupa nyolcaddöntőjében a TSC Arénában 13 órától.

Mint ismeretes, a Mladen Krsztajiccsal történt októberi szerződésbontás után Mirko Jovanovics, a TSC sportigazgatója vette át a vezetőedzői szerepet, akinek a tréneri megbízatása addig szólt, míg megtalálják a megfelelő szakembert.

A TSC 18 forduló után 22 ponttal a 8. helyen áll a 16 csapatos szerb bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Könyvbemutatót tartottak Topolyán: 110 éves a TSC

Minden más foci
2025.10.19. 17:40

Ezúttal nem tudta megverni a Topolya a Partizan Beogradot

Minden más foci
2025.10.18. 18:33

Nem csak a pályán, a Vajdaságban is jól érzi magát Mezei Szabolcs, a Topolya új igazolása

Légiósok
2025.10.07. 14:59

Továbbra sem megy idegenben a Topolyának, most Pancsován kapott ki

Minden más foci
2025.10.04. 20:07

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
2025.10.03. 16:31

Mezei kezdett, a Topolya legyűrte odahaza a Novi Pazart

Minden más foci
2025.09.28. 17:53

Mezei Szabolcs megszerezte első gólját új csapatában, de így is kikapott a TSC

Minden más foci
2025.09.21. 20:03

Egy góllal nyert odahaza a Topolya

Minden más foci
2025.09.14. 18:54
Ezek is érdekelhetik