Szuperliga: közel a síráshoz? Ceferin hátrálást követel az alapítóktól

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.04.20. 13:56
null
„Mindenki követhet el hibákat, még van idő meggondolni magukat!” – üzente Aleksander Ceferin a Szuperliga-alapítóknak (Fotó: AFP)
Döntésük megváltoztatására szólította fel a Szuperliga 12 alapító klubját Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke a szervezet keddi kongresszusán – írja az MTI.

 


Jön a háború? Az UEFA-fenyegetés ellenére 12 klub bejelentette a Szuperligát
„Elárultak, hazudtak” – Ceferin szerint a Szuperliga-klubok nélkül is meglesz a BL
A labdarúgók szakszervezete szerint elfogadhatatlan a Szuperliga
Azonnal kizárhatják a BL-ből a Szuperliga résztvevőit
Ennyi volt? – Szöllősi György jegyzete
Wall Street a spájzban – Csurka Gergely publicisztikája

A szlovén sportvezető a három-három olasz és spanyol egyesület mellett kiváltképpen a hat angol klubhoz szólt, élesen bírálva az amerikai milliárdosokból, arab sejkekből és orosz oligarchákból álló tulajdonosi körüket.

„Uraim, hatalmas hibát követtek el. Egyesek azt fogják mondani, hogy ez kapzsiság, mások megvető arroganciát és az angol futballkultúra semmibevételét fogják emlegetni. De ez nem számít. Ami számít, hogy még van idő meggondolni magukat! Mindenki követhet el hibákat” – fogalmazott Ceferin, aki arra kérte az érintetteket, hogy az angol szurkolók iránti tiszteletből forduljanak vissza.

„Térjenek észhez! Nem a futball iránti szeretet miatt, mert azzal nem rendelkeznek” – tette hozzá.

Ceferin egy Tottenham Hotspur-szurkolótól kapott emailről is beszélt, s kijelentette: „ha azt elolvassák, közel állnak majd a síráshoz” – jelentette ki a sportvezető, aki úgy zárta szavait, hogy ezt a meccset nem veszíthetik el.

A húszcsapatosra tervezett Szuperligát hat angol (Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City), három olasz (Juventus, AC Milan, Inter) és három spanyol (Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid) sztárklub hozta létre. A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lenne.

A hétfői bejelentés heves ellenreakciókat és bírálatokat váltott ki politikai szinten is, az UEFA pedig jelezte, hogy eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
22 órája

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
Tegnap, 11:34

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02