Románia: kényszerből választottak új edzőt az FCSB-nél

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2023.03.30. 16:25
null
Eliasz Haralambusz lesz az FCSB edzője (Fotó: fcsb.ro)
A 42 éves Eliasz Haralambusz személyében ciprusi edzője lesz a román labdarúgó-élvonal harmadik helyén álló FCSB-nek.

 

A bukaresti klub tulajdonosa, a csapat összeállításának és a cserék jogait kizárólag magának fenntartó Gigi Becali gyakorlatilag kényszerből választott új szakvezetőt, mivel a héten lejárt az egy hónapos átmeneti időszak, amelyet UEFA pro-licenc nélküli szakember nélkül is engedélyez a klubok számára a versenyszabályzat.

Az FCSB-nek december óta nem volt valódi szakvezetője. Nicolae Dica lemondása után Becali egykori játékosára, Mihai Pintiliire bízta a csapatot, de neki viszont semmilyen szintű edzői képesítése nincs. A jegyzőkönyvekben rendre a klub delegátusként szerepelt, ám a román szövetség így is négy fordulóra eltiltotta, amiért utasításokat adott a kispadról. Pintilli „paravánja” a február végén lemondó Leonard Strizu volt, aki olyannyira csak papíron volt vezetőedző, hogy januárban el sem utazhatott a csapattal a törökországi felkészülésre.

Az eddig csupán ciprusi kluboknál (AEK Larnaca, Etnikosz, Doxa) dolgozó Haralambusz számára azonban nem teljesen ismeretlen a román futball, a 2012–2013-as idényben ugyanis az FC Vaslui játékosa volt. Első alkalommal hétfő este, a Sepsi OSK elleni idegenbeli mérkőzésen ülhet majd az FCSB kispadján.

Legfrissebb hírek

A FIFA-hoz fordul az Újpest a Duarte-transzfer miatt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 13:27

Hivatalos: André Duarte Újpestről az FCSB-hez szerződött

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 17:35

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Romániában állítják: az újpesti Duarte Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 14:26

Umathum Ádám: Nagyon értékes győzelmet arattunk

Bajnokok Ligája
2025.11.28. 12:37

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

UEFA Ifjúsági Liga: idegenben szerzett előnyt a Puskás Akadémia az FCSB ellen

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 16:20
Ezek is érdekelhetik