Románia: hétmillió forintos büntetés a magyarellenes kijelentésekért

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 15:22
Magyarellenes kijelentései miatt százezer lejes (6.9 millió forintos) pénzbüntetést szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Gigi Becali bukaresti üzletemberre. A FCSB tulajdonosát még március végén jelentette fel a kolozsvári CFR csapata, amely a visszaesőnek számító Becali kijelentései miatt annak csapatára is pontlevonásos büntetést kért, ám ezt a fegyelmi bizottság elutasította.

Becali még februárban, a Dinamo–FCSB rangadó előtt kelt ki Miriuta László, a Dinamo akkori edzője, valamint a CFR ellen. Becali még februárban, a Dinamo–FCSB rangadó előtt kelt ki Miriuta László, a Dinamo akkori edzője, valamint a CFR ellen.

„Miriuta azt mondta, hogy a CFR-t akarja bajnoknak. Miriuta magyar, hogy is lehetne a CFR magyarjai ellen? Én a magyarok ellen harcolok. Hogy lehetne a CFR bajnok Románia egyesülésének centenáriumán? Én, Becali, mindannyiukat összetöröm. Ne higgyék, hogy Románia centenáriumának évében is őket fogják segíteni a bírók” – nyilatkozta akkor.

A FCSB ugyanakkor szintén feljelentette a CFR-t, edzőjének, Dan Petrescunak a játékvezetést bíráló kijelentései miatt, mondván, hogy besározza a román futballt. A bukaresti klub Petrescu 16 mérkőzésre szóló eltiltását és a CFR lepontozását szerette volna elérni, ám a fegyelmi bizottság az edzőre is csak pénzbüntetést szabott ki, szintén százezer lej értékben.

A vasárnap véget ért felsőházi rájátszásban a CFR egy ponttal előzte meg a FCSB-t, megszerezve a kolozsvári klub negyedik bajnoki címét.

Legfrissebb hírek

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

Afrika-kupa-győztes szerződött Kolozsvárra a Paks El-selejtezős ellenfeléhez

Európa-liga
2025.06.27. 10:35

Szerb és ciprusi játékvezető a Paks Európa-liga-meccsein

Európa-liga
2025.06.26. 18:23

Megvan az egyezség, újabb NB I-es játékos Csíkszeredában – NS-infó

Minden más foci
2025.06.24. 22:41

A Paks El-ellenfele legyőzte a Slovant

Minden más foci
2025.06.23. 21:11

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
2025.06.19. 14:22

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29
Ezek is érdekelhetik