Románia: a fehérvári Adrian Rus ott van a szűkített keretben is

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 12:23
null
Adrian Rus az U21-esek után a román felnőttválogatottban is bemutatkozhat (Fotó: AFP)
Bekerült a román válogatott szűkített keretébe Adrian Rus, a Mol Fehérvár FC védője, aki miatt a román szövetség bepanaszolta a magyar klubot a FIFA-nál. Rus mellett a Genoa kapusa, Ionut Radu, valamint a bajnok és Európa-liga-csoportkörbe jutott CFR két középpályása, Mihai Bordeianu és Adrian Paun újonc a keretben.

 

Cosmin Contra szövetségi kapitány ismét behívta a Kisvárda játékosát, Gheorghe Grozavot is, viszont a két nagy múltú bukaresti klub, az FCSB és a Dinamo egyetlen játékosára sem számít.

Mint korábban beszámoltunk róla, Contra a romániai Digi Sportnak azt mondta, a Fehérvár az NB III-as tartalékcsapatába küldte a 23 éves védőt – ezzel nyomást gyakorolva, hogy a játékos a magyar válogatottat válassza a román nemzeti csapat helyett.

„Rus Adrián az első keret tagja, természetesen nincs szó semmilyen büntetésről, nyomásgyakorlásról. A Mol Fehérvár FC büszke arra, hogy nemcsak a magyar válogatottban, hanem a határokon túl is számítanak játékosainkra. Adrian Ruson kívül Georgi Milanov, Viszar Muszliu és Boban Nikolov is meghívót kapott hazája válogatottjába a napokban. Az NB III-as csapatban az elmúlt években is rendszeresen pályára léptek az első kerethez tartozó játékosok, nagy tévedés ebből bármilyen negatív következtetést levonni” – idézte a Fehérvár hivatalos honlapja Kovács Zoltán sportigazgató reakcióját a vádakra.

Románia szeptember 5-én Spanyolországot, 8-án Máltát fogadja a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében.

A ROMÁN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Ciprian Tatarusanu (Lyon), Florin Nita (Sparta Praha), Ionut Radu (Genoa)
Védők: Romario Benzar (Lecce), Vlad Chiriches (Napoli), Ionuț Nedelcearu (Ufa), Dragos Grigore (Ludogorec), Adrian Rus (Mol Fehérvár), Alin Tosca (Gazisehir Gaziantep), Nicusor Bancu (Universitatea Craiova)
Középpályások: Alexandru Chipciu (Anderlecht), Razvan Marin (Ajax), Nicolae Stanciu (Slavia Praha), Alexandru Cicaldau (Universitatea Craiova) Mihai Bordeianu (CFR), Paul Anton (Krilja Szovjetov), Ciprian Deac (CFR), Ianis Hagi (Genk), Alexandru Maxim (Mainz), Gheorghe Grozav (Kisvárda), Adrian Paun (CFR)
Támadók
: Claudiu Keserü (Ludogorec), George Puscas (Reading), Florin Andone (Brighton)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik