PSG: Beckham lehet Mbappé menedzsere – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.13. 12:32
null
Kylian Mbappé lehet Beckham első ügyfele (Fotó: AFP)
Angol lapértesülések szerint David Beckham lehet a jövőben Kylian Mbappé menedzsere. A korábbi angol válogatott labdarúgó a közelmúltban alapította meg Footwork Management nevű cégét, amely eleinte kifejezetten fiatal tehetségek menedzselésére szakosodna. A PSG támadója – akinek nincs hivatásos ügynöke, a családja segíti a karrierjét – lenne a húzónév.

 

A Fox Sports a Daily Mailre és a The Sunra hivatkozva írja, Beckham első számú célpontja Mbappé. A 20 éves francia támadó eddigi eredményei mellett azért is kiváló ügyféljelölt, mert nincs hivatásos ügynöke – hangsúlyozza a sportlap.

Beckham 2013-ban épp a Paris Saint-Germaintől vonult vissza, a klubbal pedig azóta is jó kapcsolatot ápol, időről-időre a csapat mérkőzésein is felbukkan. Ez a kapcsolat szintén a segítségére lehet.

A most 20 éves Mbappé valósággal berobban a futball élvonalába, az AS Monacóban már 17 évesen alapember volt, 41 bajnokin 16 gólt szerzett, mielőtt a PSG – a pénzügyi fairplay betartása miatt – előbb 45 millió euróért kölcsön, majd egy évvel később további 135 millióért cserébe végleg megvásárolta volna. A fővárosi egyesületnél 59 bajnokin 47 találatnál jár.

Szintén a francia támadóval kapcsolatos hír, hogy spanyol források szerint őt szemelte ki a Barcelona Luis Suárez pótlására. Korábban a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is hírbe hozták a futballistát – kérdés, ha valóban Beckham veszi kézbe a karrierjét, az melyik csapatnak kedvezhet.

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
5 órája

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Mbappé nyerte meg az Aranycipőt – hivatalos

Minden más foci
2025.06.02. 10:01

Hatadou Sako: Én is olyan aranyérmet akartam nyerni, amilyet a PSG futballistái

Kézilabda
2025.06.02. 07:00
Ezek is érdekelhetik