PSG: baki az oldalon, az MU-tól távozó játékos az új 21-es?

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 13:38
null
Úgy tűnik, Ander Herrera a PSG-nél folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
A közösségi médiában terjedő fotók tanúsága szerint a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata hivatalos oldalán a megvásárolható mezek között tüntette fel az Ander Herrera nevével ellátott dresszt is. A gond csak annyi, hogy ő még nem a párizsiak játékosa…

 

Ander Herrera öt évnyi szolgálat után a nyáron távozik a Manchester Unitedtől – ezt már májusban be is jelentette. Arról viszont eddig csak sajtóhíreket lehetett olvasni, hol folytatja, a PSG azonban szerdán véletlenül kitette az oldalára, hogy kapható a játékos 21-es számmal ellátott meze.

A Manchester United szurkolói nincsenek oda azért, hogy korábbi játékosuk a jelek szerint Párizsban folytatja, ennek hangot is adtak az interneten.

A 29 éves, kétszeres spanyol válogatott középpályás 2014 nyarán szerződött Manchesterbe, a gárda színeiben azóta összesen 189 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 20-szor volt eredményes, emellett kiosztott 27 gólpasszt is. Herrera Európa-ligát, FA-kupát, angol Szuperkupát és Ligakupát nyert az MU-val.

A PSG oldaláról készített képernyőfotó

Transfer News Live on Twitter

Ander Herrera is PSG's new number 21. (Source: https://t.co/DDf2zA6SWV)

Néhány MU-szurkolói reakció

Thomas Harris on Twitter

@utdxtra https://t.co/rFhyheWZuJ

Joan on Twitter

@utdxtra https://t.co/XwlOmUyIeM



Legfrissebb hírek

Elkészült a vádirat, Hakimi 15 év börtönt is kaphat – sajtóhír

Francia labdarúgás
11 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
12 órája

Egy év Ázsia után Aubameyang visszatért a Marseille-be

Francia labdarúgás
2025.07.31. 18:26

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.28. 21:07

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55
Ezek is érdekelhetik