Női foci: felépült súlyos sérüléséből Marozsán Dzsenifer

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.28. 09:31
null
Marozsán újra a pályán (Fotó: Imago-Images)
Súlyos sérüléséből felépülve visszatért a pályára Marozsán Dzsenifer, a budapesti születésű, német színekben szereplő klasszis közösségi oldalán üzent a szurkolóknak.

Féléves kihagyás után visszatért a pályára Marozsán Dzsenifer! A német válogatottal olimpiát és Európa-bajnokságot is nyerő, Budapesten született magyar futballista április 12-én a Szerbia elleni vb-selejtezőn szenvedett ACL-szakadást, felépülése és rehabilitációja után a napokban tért vissza a pályára. A harmincéves játékos május elején műtéten esett át, és bár az operáció jól sikerült, felépülése sok időt vett igénybe.

Jó hír azonban, hogy újra pályára lépett!

A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) háromszor a világ legjobb irányítójának választott futballista november elején kezdte csapatával a közös edzéseket, és a héten tétmérkőzést játszott. Csapata, a Lyon az FC Zürichet 3–0-ra megverte a Bajnokok Ligája csoportkörében, Marozsán Dzsenifer a 75. percben a holland Danielle van de Donk helyére állt be. Közösségi oldalán köszönte meg családjának az elmúlt hónapok kitartását, egyúttal üzent a szurkolóknak.

„Micsoda öröm újra pályán lenni! Köszönöm a családomnak, akik rengeteget segítettek a mögöttem hagyott nehéz időszakban, bíztak bennem, és erősítettek, hogy ne adjam fel, hamarosan újra futballozhatok. A világ minden tájáról kaptam biztató üzeneteket, nekik is jár a nagy köszönet. A felépülésem után újra egészséges vagyok, de sok munka vár még rám, hogy visszanyerjem régi formámat” – írta Marozsán Dzsenifer.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik