Női Eb: Franciaország döntetlennel is csoportgyőztes, Belgium negyeddöntős

D. S. B.D. S. B.
2022.07.18. 23:16
null
Melvine Malard (12) góljára későn tudtak válaszolni az izlandiak (Fotó: AFP)
Harmadik mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott Izlanddal a francia női válogatott az Angliában zajló Európa-bajnokság C-csoportjának harmadik körében. A franciák így is megnyerték a kvartettet, míg a csoport második helyén az olaszokat 1–0-ra legyőző belgák végeztek.

IZLAND–FRANCIAORSZÁG

Izland két döntetlennel, azaz két ponttal várta a már biztosan csoportelső franciák elleni rotherhami találkozót, ráadásul az északiaknak saját kezükben volt a sorsuk, hiszen győzelem esetén az Olaszország–Belgium mérkőzés eredményétől függetlenül ők végeznek a csoport második helyén és jutnak nyolcaddöntőbe.

De Izland ilyen irányú vágyait hamar szertefoszlatták a franciák, hiszen Melvine Malard mindössze 43 másodperc után betalált, ezzel a női Eb-k történetének leggyorsabb gólját szerezte a csoportkörben.

Ez megadta a mérkőzés alaphangját, s a folytatásban főként Franciaország maradt támadásban. A térfélcsere után előbb a 68. percben Malard újabb találatát les miatt, majd a 88. percben a csereként beálló Grace Geyoro gólját pedig kezezés miatt érvénytelenítette a VAR.

Aztán ami a franciáknak már nem sikerült, az a hosszabbításban összejött Izlandnak, amikor a 102. percben tizenegyeshez jutott, melyetDagny Brynjarsdóttir értékesített. Ám az 1–1-es döntetlennel az északiak búcsúztak a kontinensviadaltól.

OLASZORSZÁG–BELGIUM

Az olaszok és a belgák találkozóján sem volt kisebb a tét, mint Izlandnak, hiszen a mérkőzés győztese továbbjut, ha Izland nem győzi le Franciaországot.

Ennek ellenére az első félidő kevés igazán nagy lehetőséget hozott, de ami késett, nem múlott, hiszen a második játékrészben alig öt percet kellett várni, amikor a Hoffenheim középpályása, Tine de Caigny ballal, tizenöt méterről lőtt az olasz kapu bal alsó sarkába (0–1).

Ez még inkább feltüzelte az olaszokat, akik két perccel későbbCristiana Girelli révén kapufáig jutottak, majd a 78. percben Valentina Giacinti kísérlete is csak centikkel kerülte el a belgák kapuját. Az olaszok hiába támadtak többet a hajrában, nem tudták bevenni Nicky Evrard kapuját, Belgium pedig 1–0-s győzelemmel jutott az egyenes kieséses szakaszba, ahol Svédország lesz az ellenfele.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
D-CSOPORT
3. FORDULÓ

Izland–Franciaország 1–1 (Brynjarsdóttir 90+12. – 11-esből, ill. Malard 1.)
Olaszország–Belgium 0–1 (De Caigny 50.)

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ PROGRAMJA
NEGYEDDÖNTŐ
Július 20., 21.00, Brighton & Hove
Anglia–Spanyolország
Július 21., 21.00, London (Brentford)Németország–Ausztria
Július 22., 21.00, Leigh
Svédország–Belgium
Július 23., 21.00, Rotherham
Franciaország–Hollandia
ELŐDÖNTŐ
Július 26., 21.00, Sheffield
Svédország/Belgium–Anglia/Spanyolország
Július 27., 21.00, Milton Keynes
Franciaország/Hollandia–Németország/Ausztria
DÖNTŐ
Július 31., 18.00, London (Wembley Stadion)
1. elődöntő győztese–2. elődöntő győztese
D-CSOPORT
Július 10., Manchester
Belgium–Izland
1–1
Július 10., Rotherham
Franciaország–Olaszország
5–1
Július 14., Manchester
Olaszország–Izland
1–1
Július 14., RotherhamFranciaország–Belgium
2–1
Július 18., Rotherham
Izland–Franciaország
1–1
Július 18., Manchester
Olaszország–Belgium
0–1
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3
2 1
8–3 +5 7
2. Belgium
3
1
1
1
3–3 0 4
3. Izland 3
3
3–3 0
3
4. Olaszország 3
1 2
2–7 –5 1
Legfrissebb hírek

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.03.19. 16:52

Nyert az MTK, és minimum szombatig a női NB I tabellájának élére állt

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:41

Öt iráni válogatott női labdarúgó kapott menedéket Ausztráliában

Minden más foci
2026.03.10. 10:41

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Az iráni női futballisták megismételték a férfiak 2022-es vb-n látott néma demonstrációját

Minden más foci
2026.03.03. 13:08

Az utolsó másodpercekig volt esélyünk: szoros meccsen kikapott Franciaországtól a kosárválogatott a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.02.27. 20:01

Téli olimpia: Kanada tíz gólt ütött Franciaországnak a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 19:53

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.02.06. 16:02
Ezek is érdekelhetik