Mark Otten hitvallása: Légy jobb, mint tegnap, holnap pedig múld felül mai önmagad!; MK-győzelem: százmillió vagy csupán a presztízs

2023.05.04. 23:12
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

Nijmegenben látogattuk meg Mark Ottent, a Ferencváros egykori holland csapatkapitányát, aki nevelőegyüttese, a NEC akadémiáján dolgozik, három éve felel az U21-es csapat felkészítéséért. A zöldeket 2011 és 2014 között erősítő védő elmondta, edzői közül kik voltak rá a legnagyobb hatással, miként kezelte, hogy 28 évesen abba kellett hagynia a futballt, illetve ferencvárosi élményeket is felelevenített. Borsos László interjúja
Nijmegenben látogattuk meg Mark Ottent, a Ferencváros egykori holland csapatkapitányát,
aki nevelőegyüttese, a NEC akadémiáján dolgozik, három éve felel az U21-es csapat felkészítéséért. A zöldeket 2011 és 2014 között erősítő védő elmondta, edzői közül kik voltak rá a legnagyobb hatással, miként kezelte, hogy 28 évesen abba kellett hagynia a futballt, illetve ferencvárosi élményeket is felelevenített. Borsos László interjúja

A Magyar Kupa presztízse, lebonyolítása és díjazása sportáganként eltérő, és az évek során sokat változott. Mégis van, ami állandó: a győztes csapat játékosai minden sorozatban díszes serleget emelhetnek magasba. Összeállításunkban utánajártunk, a hat látványcsapatsportágban milyen trófeákért zajlik a küzdelem

Szalay Szabolcs nem hallgatott a kapitányra, inkább a kapuba bombázott. Története során először nyerte meg a Mol Magyar Kupát a ZTE FC, amely szerda este Németh Dániel és Szalay Szabolcs góljával legyőzte a Budafokot. Kálnoki-Kis Dávid, a zalai együttes csapatkapitánya harmadik kupaaranyát ünnepelhette, és a lefújást követően lapunknak elmondta, ez jelenti neki a legtöbbet. Judi Ádám írása

Semmilyen jel nem utal rá, hogy az eddigi brutális Red Bull-dominancia a Formula–1 hétvégi Miami Nagydíján enyhülne. Az ellenfelek csak a címvédő istálló balszerencséjében bízhatnak. Zsoldos Barna háttéranyaga

Teljesen meggyógyult a dobóválla a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbertnek, aki remekül, nyolcvan méter feletti kísérlettel kezdte az idényt, míg két fő idei célja a budapesti atlétikai világbajnokságra kijutás és saját országos csúcsának megdöntése. A gerelyhajítóval Vincze Szabolcs beszélgetett

Legfrissebb hírek

Telt ház, gólok, piros lapok és sima mexikói győzelem a vb nyitányán; Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

E-újság
48 perce

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
2026.06.10. 23:50

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
2026.06.09. 23:50

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
2026.06.08. 23:50

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
2026.06.07. 23:42

Pintér Dániel: Miamiban egy cél lebeg előttem; Szappanos Péter: Millió közös sztorink van, jó ezekre visszaemlékezni

E-újság
2026.06.06. 23:09

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58

Marco Rossi: Óriási büszkeség nekem a magyar válogatott irányítása; Sipos Adrián: Még mindig érzem magamon a fejlődés lehetőségét

E-újság
2026.06.04. 23:41
Ezek is érdekelhetik