A Magyar Kupa presztízse, lebonyolítása és díjazása sportáganként eltérő, és az évek során sokat változott. Mégis van, ami állandó: a győztes csapat játékosai minden sorozatban díszes serleget emelhetnek magasba. Összeállításunkban utánajártunk, a hat látványcsapatsportágban milyen trófeákért zajlik a küzdelem
Szalay Szabolcs nem hallgatott a kapitányra, inkább a kapuba bombázott. Története során először nyerte meg a Mol Magyar Kupát a ZTE FC, amely szerda este Németh Dániel és Szalay Szabolcs góljával legyőzte a Budafokot. Kálnoki-Kis Dávid, a zalai együttes csapatkapitánya harmadik kupaaranyát ünnepelhette, és a lefújást követően lapunknak elmondta, ez jelenti neki a legtöbbet. Judi Ádám írása
Semmilyen jel nem utal rá, hogy az eddigi brutális Red Bull-dominancia a Formula–1 hétvégi Miami Nagydíján enyhülne. Az ellenfelek csak a címvédő istálló balszerencséjében bízhatnak. Zsoldos Barna háttéranyaga
Teljesen meggyógyult a dobóválla a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbertnek, aki remekül, nyolcvan méter feletti kísérlettel kezdte az idényt, míg két fő idei célja a budapesti atlétikai világbajnokságra kijutás és saját országos csúcsának megdöntése. A gerelyhajítóval Vincze Szabolcs beszélgetett