Ligue 1: sztáredzővel kacérkodik a Nice

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.10. 11:13
null
Ranieri lehet a Nice edzője, ha… (Fotó: AFP)
Amennyiben Lucien Favre a nyáron elhagyja az OGC Nice futballcsapatát, a klub vezetői Claudio Ranierit szeretnék felkérni edzőnek – írja a France Football.

 

Már a következő szezonra tervez az OGC Nice labdarúgócsapata, és próbál felkészülni az esetleges edzőváltásra. Ugyan Lucien Favre élő szerződéssel bír – tavaly nyáron három évre írt alá –, de a 2016–2017-es sikeres szereplés után több Bundesliga-klub is érdeklődik iránta.

A dél-franciaországi klub az őszi szezon végén még a Ligue 1 élén állt, de a bronzéremmel is az utóbbi évek legnagyobb sikerét érte el.

A France Football szerint Favre-t a Bayer Leverkusen és a Schalke mellett a Borussia Dortmund is szívesen látná (amennyiben Thomas Tuchel távozna), az edző pedig sohasem titkolta, hogy visszatérne a német élvonalba. Korábban dolgozott a Herthánál (2007–2009) és a Mönchengladbachnál (2011–2015), 2009-ben, 2012-ben és 2015-ben megválasztották a szezon edzőjének is.

A portál úgy tudja, a nizzaiak már kiszemelték az utódot is, a Leicesterrel tavaly angol bajnokságot nyert Claudio Ranieri ugyanis szabad, ráadásul a mindössze 20 kilométerre fekvő Monacóban él. A 65 éves szakembert február végén menesztette a címvédő, de még mindig motiváltnak érzi magát, hogy komoly feladatba kezdjen.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Ligue 1: nizzai siker született Brestben

Francia labdarúgás
2026.10.23. 22:55

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
2026.10.11. 23:00

Hiába vette a kapus saját kamerája, hogy nem volt gól, megadták – videó

Francia labdarúgás
2026.10.09. 13:00

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
2026.09.25. 13:41

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
2026.09.05. 23:27

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
2026.08.30. 23:46