Ligue 1: döntetlen Rennes-ben, a PSG távolodik a trófeától

Vágólapra másolva!
2021.05.09. 23:18
null
Neymarék nem bírtak a Rennes-nel (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain 1–1-es döntetlent ért el a Rennes otthonában vasárnap, így immár három ponttal marad el a francia első osztályú bajnokságban éllovas Lille-től – két fordulóval az idény vége előtt.

A Ligue 1-győzelemért küzdő Paris Saint-Germain a hetedik helyen álló Rennes otthonába utazott a 36. forduló záró mérkőzésén. Az első félidő meglehetősen kiegyenlített játékot hozott: kilenc-kilenc kapura lövés állt mindkét csapat neve mellett, az eredmény a 45+5. percben viszont módosult az egyenlőről – Nayef Aguerd szabálytalankodott saját csapatának tizenhatosán belül, s emiatt ő sárga lapot, a PSG pedig büntetőt kapott; Neymar nem hibázott, nyolcadik gólját szerezte az évadban (0–1).

A Rennes támadó mentalitással érkezett pályára a második félidőben: az első negyedórában szinte végig nyomást gyakorolt a jóval esélyesebb riválisra, gólt azonban egyik játékosa sem szerzett. Egészen a 71. percig: Benjamin Bourigeaud rúgott szögletet, s a labdára remek ütemben érkezett Sehrou Guirassy, aki fejjel volt eredményes. 1–1

A párizsiak helyzetén az sem segített, hogy a 87. percben durva becsúszása miatt Presnel Kimpembét kiállították, így el kellett könyvelniük a döntetlennel járó pontveszteséget, ami miatt – két fordulóval a bajnokság vége előtt – immár három ponttal maradnak el az éllovas Lille-től.

KIMPEMBE PIROS LAPJA

FRANCIA LIGUE 1
36. FORDULÓ
Rennes–PSG 1–1
(Guirassy 71., ill. Neymar 45+5. – 11-esből)
Kiállítva:Kimpembe(Paris Saint-Germain, 87.)

AZ ÁLLÁS
1. Lille 36 23 10 3 62–22 +40 79
2. Paris SG 36 24 4 8 80–28 +52 76
3. Monaco 36 23 5 8 73–41 +32 74
4. Lyon 36 21 10 5 74–38 +36 73
5. Marseille 36 15 11 10 50–44 +6 56
6. Lens 36 15 11 10 55–51 +4 56
7. Rennes 36 15 10 11 49–38 +11 55
8. Montpellier 36 13 11 12 58–61 –3 50
9. Nice 36 14 7 15 47–49 –2 49
10. Metz 36 12 10 14 42–45 –3 46
11. Saint-Étienne 36 12 9 15 42–53 –11 45
12. Angers 36 12 8 16 37–53 –16 44
13. Reims 36 9 15 12 41–44 –3 42
14. Brest 36 11 7 18 50–64 –14 40
15. Bordeaux 36 11 6 19 37–55 –18 39
16. Strasbourg 36 10 8 18 46–57 –11 38
17. Lorient 36 10 8 18 47–66 –19 38
18. Nantes 36 8 13 15 42–53 –11 37
19. Nimes 36 9 8 19 38–64 –26 35
20. Dijon 36 3 9 24 24–68 –44 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik