Ligue 1: a Lyon ötgólos meccsen győzött Brestben

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.19. 23:05
null
Szoros meccset játszott egymással a két csapat (Fotó: AFP)
A Brest hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett az Olympique Lyontól a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 26. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén.

 

A három vendéggólt hozó első félidő alapján úgy tűnt, simán hozza a kötelezőt a Lyon a Brest otthonában. A mérkőzés első gólja tragikomikus körülmények között született: Sébastien Cibois kapus egy hazaadás követően addig várt a labda továbbításával, míg az őt letámadó Lucas Paqueta elvette tőle, és az üres kapuba lőtt.

A vendégek második találatát szintén a hazai csapat hozta össze. Egy röviden elvégzett kirúgást követően a védők elveszítették a labdát, amely két gyors passz utánHoussem Aouar elé került, aki a hálóba vágta.

Cibois vélhetően nem fog boldogan visszatekinteni erre a mérkőzésre: az ellenfélnek adott gólpassza után az első félidő hajrájában egy tizenegyest is összehozott, amikor Memphis Depayt buktatta. A büntetőt a sértett gólra váltotta, így megnyugtató előnnyel térhettek a vendégek az öltözőbe.

A hazaiak viszont nem adták könnyen magukat. Bár az egyenlítés nem jött össze nekik, a második félidőben megpróbálták kijavítani az első félidőben ejtett hibáikat – két gólt sikerült is szerezniük. A játékrész elejénBrendan Chardonnet fejelt a vendégkapuba, majd a hajrában Irvin Cardona talált be ziccerből (2–3).

FRANCIA LIGUE 1
26. FORDULÓ

Brest–Lyon 2–3 (Chardonnet 53., Cardona 74., ill. Paqueta 9., Aouar 29., Depay 43. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Lyon 26 16 7 3 54–24 +30 55
2. Lille 25 16 7 2 42–15 +27 55
3. Paris SG 25 17 3 5 57–15 +42 54
4. Monaco 25 15 4 6 52–37 +15 49
5. Rennes 24 10 8 6 31–26 +5 38
6. Marseille 24 10 7 7 32–28 +4 37
7. Lens 25 10 7 8 35–34 +1 37
8. Metz 25 9 8 8 29–24 +5 35
9. Montpellier 25 10 5 10 41–45 –4 35
10. Angers 25 10 4 11 30–40 –10 34
11. Bordeaux 25 9 6 10 27–29 –2 33
12. Brest 26 9 4 13 39–47 –8 31
13. Reims 25 7 8 10 31–33 –2 29
14. Nice 25 8 5 12 30–36 –6 29
15. Saint-Étienne 25 7 8 10 25–36 –11 29
16. Strasbourg 25 8 4 13 34–40 –6 28
17. Lorient 24 6 5 13 30–45 –15 23
18. Nantes 25 4 10 11 25–40 –15 22
19. Nimes 24 5 3 16 22–51 –29 18
20. Dijon 25 2 9 14 17–38 –21 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik