Ligue 1: bajnokká „avatta” a PSG-t a kupagyőztes Guingamp

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 20:55
null
A Rennes elleni vereség miatt visszafogottra sikerült a PSG bajnoki ünneplése (Fotó: Action Images)
A francia labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának szerdai mérkőzésén a Monaco hazai pályán csak 1–1-es döntetlent játszott a Guingamppal, így a hercegségbeliek már matematikailag sem érhetik be a Paris Saint-Germaint, azaz a fővárosi csapat megvédte címét a bajnokságban. A párizsiak ünneplése keserédesre sikerült, ugyanis hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedtek a kiesés elől menekülő Rennes-től.

Dupla eséllyel vágott neki a szerdai napnak a PSG, hiszen két esélye is nyílt a bajnoki címre: előbbit a Monaco szolgáltatta, ha pontot veszít a Guingamp ellen hazai pályán, a másodikat a címvédő Rennes elleni meccse. Nos, utóbbi tárgytalanná vált, ugyanis a „kihívó” nem tudott nyerni, így a Rennes ellen 21 órától már bajnokként lépett pályára a PSG!

A Monaco szenvedett a Guingamp ellen, a hétvégén története második kupagyőzelmét – épp a breton rivális Rennes ellen – begyűjtő vendégcsapat akár a vezetést is megszerezhette volna az első félidőben, ám a szünet előtt nem sokkal Lionel Mathis lövése alig a kapu mellé szállt.

A második játékrész hajrájában aztán kipréselt magából egy gólt a Monaco, Dimitar Berbatov a 77. percben fejjel vette be a kaput, ám hiába az előny, Claudio Ranieri csapata nem tudta megszerezni a bajnoki elsőség életben tartásához szükséges győzelmet, ugyanis a 85. percben egyenlített a Guingamp. A csereként beállt török Fatih Atik egy elé pattanó labdát kapásból a bal alsóba továbbított a tehetetlen Danijel Subasic mellett.

Az ugyancsak csereként beállt Mustapha Diallót ugyan három perccel később kiállította a játékvezető Stéphane Lannoy könyöklés miatt, ám a hazaiaknak kevés volt a pár percnyi emberelőny – a döntetlennel matematikailag is bajnok lett Laurent Blanc csapata!

A párizsiak ünneplése azonban nem sikerült tökéletesre, mert ugyan Ezequiel Lavezzi már a 3. percben vezetést szerzett a hazai szurkolók örömére a Parc des Princes-ben, de a Rennes fordított a szünetre, és a második félidőben meg is őrizte előnyét.

Fued Kadir és Paul-Georges Ntep négy percen belül fordított, a párizsiaknál pedig hiába állt be Zlatan Ibrahimovic is a második félidőben, a szerencse és a játékvezető – aki két tizenegyesgyanús esetben is továbbot intett – nem állt melléjük, így a Rennes gyakorlatilag biztossá tette a bennmaradását, a PSG számára viszont elmaradt az igazi fieszta.

A PSG története negyedik bajnoki címét ünnepelheti: 1986, 1994 és 2013 után ünnepelhetnek újra a Parc des Princes-ben.

MONACO–GUINGAMP 1–1 – A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



LIGUE 1
36. FORDULÓ

PSG–Rennes 1–2 (Lavezzi 3., ill. Kadir 23., Ntep 27.)
Monaco–Guingamp 1–1 (Berbatov 77., ill. Atik 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG (már bajnok)
36 25 8 3 77–22 +55 83
2. Monaco 36 22 10 4 60–29 +31 76
3. Lille 36 19 11 6 41–22 +19 68
4. Saint-Étienne 36 18 9 9 50–32 +18 63
5. Lyon 36 16 10 10 55–43 +12 58
6. Marseille 36 15 11 10 51–39 +12 56
7. Bordeaux 36 13 12 11 47–41 +6 51
8. Reims 36 12 12 12 42–47 –5 48
9. Lorient 36 12 10 14 46–49 –3 46
10. Toulouse 36 11 13 12 43–50 –7 46
11. Nantes 36 12 9 15 37–40 –3 45
12. Bastia 36 12 9 15 40–56 –16 45
13. Rennes 36 10 13 13 43–42 +1 43
14. Montpellier 36 8 18 10 45–47 –2 42
15. Nice 36 12 6 18 30–41 –11 42
16. Guingamp 36 10 9 17 32–41 –9 39
17. Evian 36 9 11 16 34–51 –17 38
18. Sochaux 36 9 10 17 35–57 –22 37
19. Valenciennes 36 7 8 21 35–60 –25 29
20. Ajaccio 36 3 11 22 34–68 –34 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik