BODNÁR ZALÁN 2021.01.21 08:53 Frissítve: 2021.01.21 09:49

Lengyelország: kapitányt keresnek, Paulo Sousa lesz a befutó?

Első vb-selejtezős ellenfelünknél keresik a váratlan kapitánymenesztés magyarázatát, a lapunknak nyilatkozó újságíró szerint Zbigniew Boniek elnök Paulo Sousát nevezi ki, de maga is leülhet a kispadra.


Jerzy Brzeczeknek a jó eredmények elérése ellenére távoznia kellett – a kiszemelt Paulo Sousa még sohasem irányított felnőttválogatottat (Fotók: AFP/NS-montázs)

 

Lapunk is beszámolt róla, hogy a magyar válogatottal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyel együttes éléről menesztették Jerzy Brzeczek szövetségi kapitányt.

A döntés váratlan volt, hiszen Jerzy Brzeczek a 2018-as világbajnokság után vette át a csapat irányítását, és az eddigi eredményeibe nem lehet belekötni: Ausztriát, Észak-Macedóniát, Szlovéniát, Izraelt és Lettországot megelőzve csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra, a tíz meccséből nyolcat megnyert és csak egyet veszített el. A Nemzetek Ligája A-ligájának 1. csoportjában pedig meg tudta őrizni a helyét Olaszország, Hollandia és Bosznia-Hercegovina társaságában, a bosnyákok oda-vissza legyőzése mellett az olaszoktól is rabolt pontot.

VB-SELEJTEZŐ, I-CSOPORT
Anglia
Lengyelország
MAGYARORSZÁG
Albánia
Andorra
San Marino

„Továbbra sem lehet tudni a menesztés okait – mondta lapunk megkeresésére Jakub Balcerski, a lengyel sport.pl honlap újságírója, akitől Brzeczek elküldésének hátteréről és az aktuális helyzetről érdeklődtünk

„Zbigniew Boniek, a szövetség elnöke, elmondta, azt tette, amit helyesnek tartott, ez az ő döntése volt. Azt ígérte, a csütörtöki sajtótájékoztatón többet elárul. Úgy tűnik, rájött, Brzeczek nem alkalmas arra, hogy vele jó eredményeket érjünk el az Európa-bajnokságon és a világbajnoki selejtezőben. Sokan már korábban is megkérdőjelezték a kapitány hozzáértését, mert nem volt semmi tapasztalata ilyen magas szinten. Boniek akkor még hitt benne, most viszont megváltoztatta a véleményét, s ez az igazán megdöbbentő. Sokan helyes döntésnek tartják a menesztést, mondván, tapasztaltabb szakemberre van szükség, csak az időzítés rossz.”

Brzeczek utódját egyelőre nem nevezte meg a lengyel szövetség, talán erre is a csütörtöki sajtótájékoztatón kerül sor, Jakub Balcerski szerint elképzelhető, hogy csak február elején.

„Számos jelölt neve szóba került, folyamatosan érkeznek a hírek, kikkel tárgyalt a szövetség, de senki sem tud biztosat  – mondta.     

Sokak szerint esélyes a posztra Maciej Skorza és Adam Nawalka is, aki Brzeczek elődje volt, de nem hiszem, hogy lengyel edzőre esik a választás. A szövetség vélhetően friss vért akar pumpálni a válogatottba, felvetődött a horvát Nenad Bjelica, a holland Marco van Basten és az olasz Marco Giampaolo, Luigi Di Biagio és Roberto Donadoni neve is, bár Boniek nem szereti az olasz edzőket, noha futballozott a Serie A-ban. A legfrissebb hír, amit az átigazolási ügyekben mindig megbízható Gianluca Di Marzio tett közzé, hogy a Magyarországon is jól ismert portugál Paulo Sousa lesz a befutó. Egyesek azt sem tartják lehetetlennek, hogy az elnök maga veszi át a válogatott irányítását.”

Arra a kérdésünkre, aggasztja-e a lengyeleket, hogy néhány hónappal az Eb előtt leváltották a válogatott vezetőjét, lengyel kollégánk így felelt:

„Össze vagyunk zavarodva. Brzeczekkel nem mi játszottuk a legstílusosabb futballt, és a legjobb csapatokkal szemben elég gyenge eredményeket értünk el, de most úgy érezzük, üres a kezünk. Nincs koncepció, valójában csapat sincs, mert mindenki azt várja, hogy Robert Lewandowski egyedül vigye a hátán a gárdát. Természetesen kiderülhet, hogy a váltás szükséges volt, de nem vagyunk optimisták az Eb előtt. Erős ellenfelek várnak ránk a csoportban, különösen Spanyolország.”

Alig több mint két hónap múlva, március 25-én Budapesten magyar–lengyel világbajnoki selejtezőt játszanak. Vajon Marco Rossi együttesének előnyt jelent, hogy a lengyelek új fejezetet nyitottak?

„A lengyel válogatottról eddig tudtuk, milyen úton jár, most viszont semmit sem tudunk – véli Jakub Balcerski.

„Az első meccs általában a kísérletezésre megy el, ám fontos világbajnoki selejtezőn ez nem megengedhető. Kritikus időszak elé néz március és július között a válogatott, amely ezekben a hónapokban mindent elveszíthet – de új reményeket is ébreszthet. Nem tehetünk mást, mint várjuk, hogy kiderüljön, ki lesz az új kapitány, és ha már tudjuk, tisztábban látunk.”

VB-SELEJTEZŐK
AZ I-CSOPORT PROGRAMJA 

1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Lengyelország
20.45: Anglia–San Marino
20.45: Andorra–Albánia

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–Anglia
20.45: San Marino–MAGYARORSZÁG
20.45: Lengyelország–Andorra

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
20.45:
Andorra–MAGYARORSZÁG
20.45: Anglia–Lengyelország
20.45: San Marino–Albánia

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

2021.02.28 08:30:15

Minden más foci Sz. M./D. Á.

Gazdagok és szépek, sok esetben pedig a partnereiket is túlszárnyalják, ha üzletről van szó.

2021.02.27 09:02:07

Minden más foci TŐKE JÁNOS

Igaz, most a TSC sem volt eredményes, így egy ponttal térhet haza a Metalactól, a következő ellenfél a Crvena zvezda.

2021.02.27 13:04:31

Minden más foci DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)

Az alsóházban tanyázó nagymihályiak jól tartották magukat, de a vereséget nem kerülhették el.

2021.02.26 20:32:56

Minden más foci CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Az embernek ki sem kell lépnie otthonából, az interneten percek alatt kedvére elcsatangolhat az ország eldugott zugaiba, faluvégi futballpályáira.

2021.02.26 14:25:11

Minden más foci H. D.

Ramón Miérez duplázott, Ivan Santini kiharcolt tizenegyessel és góllal mutatkozott be az NK Osijekben.