Kamerun: botrány, 30-ból 21 válogatott játékos hazudott az életkoráról

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.02. 13:26
null
A Samuel Eto'o által elrendelt intézkedések hasznosnak bizonyultak (Fotó: Getty Images)
Újabb csalás történt az afrikai futballban, ugyanis az U17-es kameruni válogatott 30 tagjából 21 hazudott az életkoráról. A labdarúgó-szövetség elnöke, Samuel Eto'o szigorú intézkedéseket vezetett be, az érintett játékosokat pedig kizárta a soron következő versenyről – írta a Daily Mail.

 

Samuel Eto'o, a kameruni szövetség elnöke már tavaly nyáron mindent elkövetett, hogy nullára redukálja az életkorral kapcsolatos csalásokat: 44 játékost idézett be meghallgatásra, nyolc különböző klubból. A szigorítások okkal történtek, most ugyanis kiderült, hogy 21 korosztályos (U17) játékos hamis születési adatokkal rendelkezik. A szövetség ezt követően elrendelte, hogy az érintetteket zárják ki az U17-es nemzeti csapatból.

A csalások IRM-teszteknek köszönhetően derültek ki, amelyek során csukló- és csontnövekedés-vizsgálatokból ki lehet deríteni egy ember valós életkorát.

Az U17-es kameruni válogatott a 2023-as UNIFFAC-kupára készül, most a csalást elkövetett futballisták pótlása az első számú feladat.

Az életkorral kapcsolatos csalások a közelmúltat tekintve sem új keletűek Afrikában: 2019-ben például Guineát zárták ki az U17-es világbajnokságról. Miután Eto'o a kameruni labdarúgó-szövetség elnöke lett, megígérte, hogy mindent el fog követni annak érdekében, hogy többé ne forduljon elő hamisítás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik