Játékossors: Patrice Evra bejelentette, 38 évesen befejezte – hivatalos

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.29. 13:27
Bejelentette visszavonulását Patrice Evra, az AS Monaco, a Manchester United és a Juventus korábbi védője, aki 2018 nyara óta klub nélküli volt. A közelmúltban a szurkolók által az angol Premier League valaha volt legjobb csapatába is beválasztott bekk edzői karrierjére kíván fókuszálni a jövőben.

Patrice Evra 2006-ban lett a Manchester United játékosa és 2014-ig az is maradt (Fotó: AFP, archív)
Patrice Evra 2006-ban lett a Manchester United játékosa és 2014-ig az is maradt (Fotó: AFP, archív)
Patrice Evra 2006-ban lett a Manchester United játékosa és 2014-ig az is maradt (Fotó: AFP, archív)
Patrice Evra 2006-ban lett a Manchester United játékosa és 2014-ig az is maradt (Fotó: AFP, archív)
Patrice Evra 2006-ban lett a Manchester United játékosa és 2014-ig az is maradt (Fotó: AFP, archív)

 

Egyelőre sehol egy humoros vagy épp meghökkentő videó, az angol sajtó mégis tényként közli: Patrice Evra befejezte. A 38 éves francia bekk, aki legutóbb 2018 tavaszán, a West Ham United színeiben lépett pályára tétmérkőzésen, a jövőben edzői karrierjére szeretne fókuszálni – számolt be a givemesport.com Evra a Gazzetta dello Sportnak adott interjújára hivatkozva.

„A játékoskarrieremnek vége. Már 2013-ban elkezdtem az edzőképzést, most ezt szeretném befejezni, aztán megszerezni az UEFA A-licencem” – mondta a karrierje legnagyobb részét a Manchester Unitednél töltő védő.

Evra, aki 81-szer szerepelt a francia válogatottban, 2002 és 2006 között az AS Monacónál szerzett igazán nevet magának, majd 2006-tól 2014-ig futballozott az MU-nál. Az Old Traffordon öt bajnoki címet szerzett és a 2007–2008-as évadban a Bajnokok Ligáját is elhódította az együttessel. Ezt követően a Juventusszal nyert kétszer is olasz bajnokságot, majd 2017-ben hazatért, és a Marseille játékosa lett. Itt azonban, miután megrúgta saját csapata szurkolóját, felbontották a szerződését…

Utolsó klubja a már említett West Ham United volt, ahol szűk fél év alatt ötször lépett pályára a 2018-as tavaszi szezonban.

Evra azóta főleg televíziós műsorokban bukkant fel szakértőként, illetve a közösségi médiában meghökkentő videóival hívta fel magára a figyelmet – újabb profi szerződést viszont ez már egyetlen csapatnál sem ért…

#kids :#work hard do lots of sacrifices be grateful #respect everyone be yourself share your craziness share your #love and don't grow up it's a trap!!! I LOVE THIS GAME MOOD SINCE DAY ONE #ilovethisgame #positive4evra #mondaymotivation #crazy #horses

243.4k Likes, 6,347 Comments - Patrice Evra (@patrice.evra) on Instagram: "#kids :#work hard do lots of sacrifices be grateful #respect everyone be yourself share your..."


Legfrissebb hírek

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
11 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
19 órája

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
2025.05.06. 21:00

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
2025.05.04. 16:09

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:28
Ezek is érdekelhetik