Japán: bundagyanú miatt menesztették a kapitányt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 11:01
A Japán Labdarúgó-szövetség kedden menesztette Javier Aguirre szövetségi kapitányt, aki bundázás gyanújába keveredett.

A mexikói szakembert is érintő botrány a januári Ázsia-kupa előtt robbant ki, ám akkor a japán szövetség még kiállt mellette, a balul sikerült kontinensbajnoki szereplés után azonban bejelentette, hogy szerződést bontott Aguirrével.

Dajni Kunija, a szövetség elnöke azzal indokolta a döntést, hogy nem szeretnék, ha a botrány miatt csökkennének a nemzeti csapat világbajnoki selejtezős esélyei. Hozzátette, a szakember egyetértett azzal, hogy a menesztése elkerülhetetlenné vált.

Aguirre a 2011 májusában lejátszott egyik spanyol bajnoki mérkőzés kapcsán keveredett gyanúba, egy spanyol ügyészi vizsgálat megállapítása szerint ugyanis ő is érintett lehet a Levante–Zaragoza meccs eredményének befolyásolásában. A találkozót a szezon utolsó játéknapján rendezték, s idegenben aratott 2–1-es győzelmével a Zaragoza bent maradt az élvonalban.

A gyanú szerint az eredményt manipulálták, erről 41-en tudtak, köztük az akkor a Zaragoza edzőjeként dolgozó Aguirre is, aki ugyanakkor tagadta érintettségét. A 17-szeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára.

Az Ausztráliában rendezett Ázsia-kupán címvédőként szerepelt japán válogatott a negyeddöntőig jutott.

Legfrissebb hírek

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

Varga Zsolt: Nehezebb csak a videók alapján felkészülni a speciális japán stílusra

Vizes vb 2025
2025.07.14. 10:52

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.13. 05:50

Fogadási csalás miatt 11 éves eltiltással sújtották a vb-elődöntős dartsost

Egyéb egyéni
2025.05.01. 11:13

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25
Ezek is érdekelhetik