Ifjúsági Liga: az Alkmaar kiütötte a döntőben a Hajdukot

Vágólapra másolva!
2023.04.24. 20:29
null
Pku (pirosban) két góljával főszerepet vállalt a győzelemben (Fotó: Getty Images)
Első holland csapatként diadalmaskodott a kilenc éve életre hívott U19-es sorozatban az AZ, miután a genfi döntőben a második félidőben teljesen összezuhanó horvát Hajduk Splitet 5–0-ra legyőzte.

Kilencedik alkalommal rendezték meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Ifjúsági Ligája (Youth League), az „ifi BL” döntőjét, és új helyszín mutatkozott be: az eddigi állandó Nyon helyett az egyre nagyobb érdeklődésre tekintettel az ugyancsak svájci Genf lett a helyszín. Csaknem tízezer néző volt kíváncsi az egyaránt „elsőbálozó” holland AZ (amelynek felnőttkeretében szerepel Kerkez Milos, aki ha két hónappal később születik, akár játszhatott is volna…) és a horvát Hajduk Split (itt Lovrencsics Gergő révén van magyar érdekeltség az A-csapatnál) összecsapására, de vélhetően sokkal több horvát drukker utazott volna Genfbe, ha nem hétfőn rendezik a mérkőzést. Feltűnt azonban a lelátón Zlatko Dalic horvát és Ronald Koeman holland szövetségi kapitány, továbbá Fabio Capello, Luís Figo és Predrag Mijatovics – ez is jelzi, egyre rangosabb esemény a döntő.

Az első fél órában a holland együttes futballozott veszélyesebben, két nagy gólhelyzete is adódott Jayden Addainak, a második volt nagyobb, akkor a tizenhatoson kívüli lövését bravúrral hárította Borna Buljan. A 45. percben már a kapus sem segíthetett, miután Luka Vuskovic Ernest Poku elleni szabálytalan becsúszásáért megítélt büntetőt Addai ballal a bal alsó sarokba lőtte.

A második félidőben aztán már megérkeztek a Hajduk-helyzetek, de a 70. percben Ernest Poku 18 méterről nagy gólt lőtt a bal alsó sarokba, ezzel sejthető volt, el is döntötte a mérkőzést. Öt perccel később ez bizonyossá vált, mivel remek akció végén Poku a második gólját is megszerezte. Az összeomló horvátoknak a felnőttcsapatban is villogó Mexx Meerdink is betalált kétszer, 5–0 lett a vége.

Az Alkmaar révén először nyerte meg holland csapat a sorozatot – magyar segítséggel, hiszen Szénási Béla az AZ akadémiájának kapusedzője.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
DÖNTŐ
AZ (holland)–Hajduk Split (horvát) 5–0 (1
0)
Genf, 9390 néző. Vezette: Delajod (francia)
AZ: Owusu-Oduro − Goes, Beukers, Mastoras (Van Aken, 84.) − Addai (Kerssens, 84.), Kwakman, Schouten, Smit (Kalisvaart, 88.), De Jong − Poku (Gerold, 84.), Daal (Meerdink, a szünetben)
HAJDUK SPLIT: Buljan − Dolonga (Nazor, 63.), Juric-Petrasilo, Vuskovic, Hrgovic − Kavelj, Capan (Arkovic, 68.) − Vrcic (Duic, 78.), Pukstas, Brajkovic (Reic, 78.) − Antunovic (Skoko, 62.)
Gólszerző: Addai (45. − 11-esből), Poku (70., 75.), Meerdink (79., 87.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik