IFFHS: Lewandowski felzárkózott Messi mögé és Ronaldo mellé

Vágólapra másolva!
2021.12.18. 12:58
null
Robert Lewandowskinál csak Lionel Messinek volt többgólos éve (Fotó: AFP)
A Bayern München lengyel labdarúgója, Robert Lewandowski a péntek esti találatával 69-re növelte 2021-es góljainak számát, ezzel beérte Cristiano Ronaldót az éves eredményességi listán, amelyet Lionel Messi vezet 91 találattal.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) kimutatása szerint a német bajnoki címvédő csatára azzal, hogy idei utolsó meccsén bevette a Wolfsburg kapuját is, klubcsapata színeiben a Bundesligában 43 góllal zárta az évet, emellett a Német Kupában kétszer, a nemzetközi kupákban 13 alkalommal, a lengyel válogatottban pedig 11-szer volt eredményes.

Lewandowski idei 43 bajnoki gólja nem mellesleg Bundesliga-csúcs, az eddigi rekordot az idén elhunyt Gerd Müller tartotta, aki 1972-ben 42 találatig jutott.

Az összes hivatalos meccset figyelembe vevő IFFHS-statisztika arról tanúskodik, hogy hasonló 69-es produkcióra 2013-ban a jelenleg a Manchester Unitedet erősítő Ronaldo volt képes a Real Madridban, a toronymagasan éllovas Messi pedig – aki az idén nyáron szerződött át az FC Barcelonától a Paris Saint-Germainbe – 2012-ben nyújtott 91 gólos teljesítményt.

A lajstromban amúgy a harmadikként rangsorolt, 33 éves Lewandowski a „kakukktojás”, mivel az első hét helyből hatot a másik két világsztár foglal el: a 34 éves Messi két, a 36 esztendős Ronaldo négy alkalommal érte el vagy haladta meg eddigi pályafutása során a 60-as határt az egy naptári évben szerzett gólok számát illetően.

Az abszolút lista az IFFHS-nél (zárójelben a bajnokságban, a kupában, a nemzetközi kupákban és a válogatottban elért gólok):
1. Lionel Messi (argentin): 91 gól, 2012 – FC Barcelona (59, 7, 13, 12)
2. Cristiano Ronaldo (portugál) 69, 2013 – Real Madrid (38, 6, 15, 10) és Robert Lewandowski (lengyel) 69, 2021 – Bayern München (43, 2, 13, 11)
4. C. Ronaldo 63, 2012 – Real Madrid (40, 5, 13, 5)
5. C. Ronaldo 61, 2014 – Real Madrid (38, 3, 15, 5)
6. Messi 60, 2010 – FC Barcelona (42, 4, 12, 2) és C. Ronaldo 60, 2011 – Real Madrid (43, 5, 5, 7)

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
13 órája

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
21 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27
Ezek is érdekelhetik