Horvátország: meglepő lenne, ha Modricot börtönbe csuknák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.20. 08:21
null
Büntetni vagy nem büntetni? (Fotó: Vecernji.hr)
Hamis tanúzás miatt akár öt évre is börtönbe kerülhet Luka Modric, a Real Madrid középpályása, aki ellen a horvát ügyészség indított vizsgálatot. Helyi büntetőjogi szakértők szerint azonban az ilyen ügyek rendszerint nem is kerülnek bíróság elé, ráadásul a törvény lehetőséget ad arra, hogy ha az illető bírósági döntés előtt visszavonja állítását, akkor megmenekül a büntetéstől.

 

A játékos korábban a Dinamo Zagreb sikkasztással és adócsalással vádolt igazgatója, Zdravko Mamic ügyében eskü alatt vallomást tett: azt mondta, hogy 2004. július 10-én, első profi szerződésének aláírásakor azt a mellékletet is aláírta, amely alapján az átigazolási díj felét átadta Mamicnak. Későbbi vallomásában már azt állította, nem emlékszik pontosan a történtekre.

Az eszéki ügyészség ugyan nem nevez(het)te meg, de azt írta, egy 1985-ben született horvát állampolgár ellen indított vizsgálatot. A helyi sajtó szerint egyértelműen a 97-szeres válogatott középpályásról van szó.

A Dinamo korábbi ügyvezetőjét azzal gyanúsítják, hogy vezetése alatt a klub által eladott játékosokból származó bevétel egy részét eltette, és ez után nem fizetett adót – a helyi korrupcióellenes hivatal szerint összesen 12.2 millió kunáról (500 millió forintról) van szó.

Modric 2008-ban igazolt át a Tottenhamhez, 2012 óta a Real Madrid játékosa.

Az Index.hr megszólaltatta az ország egyik legnagyobb büntetőjogi szakértőjét, Veljko Miljevicet, aki szerint nem egyértelmű a helyzet. Szerinte az ügyben több aggály is felmerült, például az, hogy a játékos tudatosan hazudott-e vagy sem.

„A jelenlegi helyzet alapján nehéz megmondani, hogy Luka Modric szankcionálható vagy sem. Tudomásom szerint nem emeltek vádat ellene. Nem tudom, hogy Modric szándékosan vallott hamisan vagy sem, amit itt-ott olvasok, az a számomra tiszta spekuláció” – nyilatkozta Miljevic.

Hozzátette, Horvátországban hamis vallomás alapján nagyon ritkán ítélnek el bárkit is, a helyi joggyakorlat alapján ugyanis bíróság elé sem nagyon kerülnek az ilyen ügyek. „Ha viszont mégis elkezdődik egy ilyen eljárás, akkor nagyon hosszú ideig tart, és enyhébb szankcióval, például felfüggesztett büntetéssel ér véget” – tette hozzá.

A Jutarnij List megerősítette mindezt, a lap szerint valóban hat hónaptól öt évig tartó büntetéssel sújtható a hamis tanúzás, azonban a törvény megadja annak lehetőségét, hogy ha az illető bírósági döntés előtt visszavonja állítását, akkor megmenekül a büntetéstől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik