P. L., R. Gy. 2022.07.16 18:49 Frissítve: 2022.07.16 22:37

Öngól, tizenegyes, kiállítás – győzelemmel kezdett az Eszék

Győzelemmel kezdte a horvát labdarúgó-bajnokság új idényét az NK Osijek, amely hazai pályán egy góllal legyőzte a kellemetlen stílusban játszó Goricát.

Kleinheisler László (Fotó: NK Osijek, archív)

 

1. HNL
1. FORDULÓ
NK Osijek–Gorica 2–1 (Beljo 62., 74. – a másodikat 11-esből, ill. Loncar 66. – öngól)

ÖSSZEFOGLALÓ

Elkezdte az új bajnoki idényt az NK Osijek csapata is, méghozzá győzelemmel. Az ellenfél a Gorica volt, és az utóbbi időben nagyon kiegyenlített volt az egymás elleni mérleg, többnyire döntetlent játszottak egymással a felek.

Az első félidő alapján megint kinézett egy jó kis iksz, hiszen nem sok minden történt a pályán. A legnagyobb helyzet a vendégek előtt adódott, a 34. percben Juric ajtó-ablak helyzetben Ivusic kapust találta telibe.

Az elég unalmas első játékrész után jött az üdítő szünet, majd a jóval élénkebb második félidő. Az Eszék ugyancsak megnyomta a tempót, a Gorica már kevésbé tudott ficánkolni. Helyzetek azonban nem kísérték a mezőnyfölényt, a kezdőként pályára lépő Kleinheisler László szorgalmasan osztogatott, de a csapattársak nem tudtak helyzetbe kerülni.

A helyzetek nem jöttek, de a gól igen. A 62. percben a nagyon agilis Beljo lecsapott egy eladott labdára, majd nagy erővel rálőtte, a kapusról pedig a hálóba pattant a labda. 1–0

A gól után a másodikért hajtott az Eszék, mégis egyenlített a Gorica, mivel a 66. percben bal oldali beadás nyomán Loncar a saját kapujába küldte a labdát. 1–1

Az egyenlítés megzavarta a hazaiakat, nem nagyon találták a Gorica védelmének az ellenszerét. Úgy tűnt, jön az obligát döntetlen. A 74. percben azonban minden megváltozott, mert Beljo elesett a tizenhatoson belül, a bíró azonnal felmutatott neki egy sárgát műesésért, viszont a videobíró jelzésére visszanézte a jelenetet, és mégis tizenegyest adott. A tizenegyest Beljo bevágta (2–1), és utána már a vendégekben nem volt erő az újabb egyenlítésre, sőt a végén még meg is fogyatkoztak Julardzija piros lapja miatt.

„Dion Drena Beljo egy más típusú támadó, mint mondjuk a másik játékosunk, Mierez – ismerte el a máris kétgólos eszéki csatárról vezetőedzője, Nenad Bjelica. – Talán Topcagicra hasonlít, csak jóval fiatalabb nála és gyorsabb, bár Mihret jobban tudja fedezni és megtartani a labdát. Antonio Mance mintha jobb az átmenetekben, vagyis lesz variációs lehetőségünk és bármelyik támadónkhoz képesek vagyunk igazítani játékunkat. Beljo szeret a játékba bekapcsolódni, a védekezésben is részt venni, ezért úgy tűnik, vele még jobbak lehetünk csak a továbbiakban.”

Az Eszék győzelemmel kezdte a bajnokságot, a legmérgesebb a vendégek vezetőedzője volt, aki a meccs után gúnyosan „megköszönte” a bíró ténykedését. A hazai nézőket ez azonban nem érdekelte, lelkesen éltették a kék-fehéreket.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+6. perc: Vége a meccsnek, győzelemmel kezdte a bajnokságot az Eszék. 2–1 

90. perc: Hat perc a hosszabbítás. 

86. perc: PIROS: Julardzija hozta fel a labdát, elcsúszva továbbpasszolta, majd eltalálta nyújtott lábbal az eszéki ellenfelét. 

74. perc: GÓL! ÚJRA VEZET AZ ESZÉK! A tizenegyest Beljo végezte el, és a jobbra repülő kapust becsapva a bal alsóba lőtt. 2–1

73. perc: TIZENEGYES! A videó alapján nem műesés volt, hanem szabálytalanság.  

72. perc: Beljo esett el a tizenhatoson belül, a bíró videón is megnézte az esetet. 

66. perc: ÖNGÓL! EGYENLÍTETT A GORICA. A bal oldalról érkezett a beadás, a becsúszó Loncar menteni akart, de 3 méterről a saját kapujába lőtt. 1–1 

62. perc: ÓRIÁSI GÓL! VEZET AZ ESZÉK! Beljo csapott le egy eladott labdára, majd egy csel után 20 méterről nagy erővel, spiccel ellőtte, és a szitáló labda a kapuson megpattanva jutott a hálóba. 1–0 

56. perc: Egy hazaadott labda után a vendégek kapusa csellel becsapta Beljót, aki felrúgta. Hidegvérű megoldás volt a kapustól. 

51. perc: Kalik tekerte volna a bal felsőbe a labdát, ha egy védő nem menti fejjel szögletre a lövést. A szöglet után megint Kalik lőhetett, ezúttal jobbról, éles szögből lőtt nem sokkal mellé. 

46. perc: Elkezdődött a második félidő, 3600 néző figyeli az eseményeket.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Vége az első félidőnek, az állás döntetlen. 0–0 

40. perc: Az iram élénk, a csapatok viszont leginkább a szabálytalanságokban jeleskednek.

34. perc: Óriási Gorica-helyzet maradt ki! A rosszul kimozduló védők között Juric lépett ki a leshatáron, majd 13 méterről hebehurgyán a kimozduló Ivusicba lőtt.

26. perc: Hibázott a hazai védelem, Kalik került helyzetbe, de hét méterről a kapu mellé lőtt. 

15. perc: Kleinheisler ívelt be szabadrúgást a bal oldalról, nagy volt a tömörülés a kapu előtt, de egy védő önfeláldozóan felszabadított. 

8. perc: Nagy eszéki helyzet maradt ki! Brlek tört be a tizenhatoson belülre, ellőtte, de hiába tátongott előtte az üres kapu, nem tudta belőni.  

1. perc: Elkezdődött a találkozó, az Eszék fehér-kékben, a gorica tiszta pirosban játszik.

Az NK Osijek kezdőcsapata:
Ivusic – Bartolec, Skoric, Loncar, Leovac – Brlek, Nejasmic – Kleinheisler, Fiolic, Fucak – Drena Beljo. 

ELŐZMÉNYEK

Az eszékiek a tavasszal versenyben voltak a bajnoki cím megszerzéséért, ám az utolsó öt fordulóban mindössze öt pontot szereztek, és be kellett érniük a bronzéremmel. A 28 esztendős, 42-szeres válogatott Kleinheisler László szerződése 2023. június 30-ig érvényes az Osijeknél, s hallani, nem biztos a maradása. Hogy tartogat-e neki ez a nyár klubváltást, kiderül, de az biztos – legalábbis  Nenad Bjelica   vezetőedző úgy véli –, nagyszerűen sikerült a csapat felkészülése.

„Öt hét kemény és minőségi munka elvégzése után nagyon várjuk már az idény első tétmérkőzését      – mondta a klubhonlapnak nyilatkozva az ötvenéves horvát szakember, aki szombat este a vendég Gorica ellen vezeti csatába övéit a horvát bajnokság első fordulójában. – Fejlesztettük játékosaink technikáját, erőnlétét, valamint jelentős hangsúlyt fektettünk a taktikai elemek elsajátítására. Biztos vagyok benne, hogy dinamikusan és elszántan futballozó eszéki együttes fut ki a pályára – nem csupán szombaton.” 

Túlzottan nagy játékosmozgás egyelőre nem volt a szlavóniai klubnál, s korábban, a Nemzeti Sport kérdésére az egyesület sajtóosztályáról is megerősítették: e téren nincsenek kényszerpályán, ugyanakkor, ha a legpiacképesebb labdarúgóikért – így például a magyar válogatott Kleinheisler Lászlóért – olyan ajánlat érkezik, melyet elfogadhatnak, akkor elgondolkodnának a fajsúlyosabb erősítésen. Kölcsönbe akadt (és lehet még) távozója az Eszéknek; s az egyértelmű, hogy a támadóknak muszáj jóval többször eredményesnek lenniük. Az Istra 1961 gárdájától visszatért az elmúlt idény felfedezettje, Dion Drena Beljo, aki a a pulaiaknál tizenötször köszönt be, ugyanakkor – igaz, a télen a Bundesliga 2-ből visszatért – Antonio Mance, mellette Mihret Topcagic négyszer-négyszer, Ramón Miérez csupán háromszor volt eredményes, míg a téli átigazolási időszak utolsó pillanataiban érkező Kristijan Lovric egyelőre csak két bajnoki gólt ünnepelhetett.

2022.08.13 17:03:33

Minden más foci TŐKE JÁNOS (összefoglaló), CSELŐTEI MÁRK (percről percre)

A négy forduló után veretlen topolyaiak az előző két meccsükön így összesen egy pontot szereztek.

2022.08.10 20:20:49

Minden más foci VARGA ÁDÁM (összefoglaló), VÉGH JÁNOS (percről percre)

Nem okozott sok veszélyt a lelkesen küzdő német csapat • Ancelotti a Szuperkupa legeredményesebb edzője.