Hollandia: a Eunice vihar miatt törlik a bajnokikat

K. T. I.K. T. I.
2022.02.18. 18:39
null
Hétvégén messze nem lesz biciklis idő Hollandiában, a stadionok kapui is zárva maradnak a biztonság érdekében (Fotó: AFP)
Nem rendeznek a hétvégén meccseket Hollandiában – határozott a klubokkal egyeztetve a Holland Labdarúgó-szövetség. A KNVB beszámolója szerint az Európa északnyugati részén dúló Eunice vihar miatt nem lehetne garantálni a mérkőzések biztonságos lebonyolítását.

 

 

A holland szövetség döntése értelmében egyetlen osztályban sem rendeznek mérkőzéseket. A forduló pótlására még nincs biztos időpont, a közlemény szerint „olyan hamar rendezik meg a meccseket, ahogyan csak lehetséges”.

A KNVB emlékeztetett, hogy az FC Eindhovent sújtó koronavírus-fertőzések miatt már korábban elhalasztott, ADO Den Haag elleni összecsapást is ugyanúgy kezelik majd, mint a forduló többi meccsét – vagyis az új időpontban a hétvégére eredetileg tervezett összes találkozót lejátsszák majd.

A viharciklon Nagy-Britanniában már komoly károkat okozott, a többi között a londoni O2 Aréna tetőszerkezetében is komoly károk keletkeztek brit lapok beszámolói szerint.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03

Labdarúgás: egy gól, egy piros a fiataloktól az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.17. 09:00

Labdarúgás: legyőzte Írországot az U17-es válogatott Spanyolországban

Utánpótlássport
2026.02.14. 17:16
Ezek is érdekelhetik