Ghána: visszatér a válogatott kispadjára a korábbi sikeredző

Vágólapra másolva!
2021.09.24. 18:16
null
Rajevac közel állt a bravúrhoz 2010-ben (Fotó: AFP)
Újra a szerb Milovan Rajevac a ghánai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A 67 éves tréner 2008 és 2010 között már irányította az afrikai együttest, amellyel 2010 nyarán világbajnoki negyeddöntős volt. A ghánai csapat nagyon közel állt ahhoz, hogy az afrikai válogatottak közül elsőként vb-elődöntőt játsszon, de minden idők egyik ledrámaibb befejezése után Uruguay jutott tovább. A hosszabbítás utolsó pillanatában Luís Suárez, a dél-amerikaiak klasszisa kézzel védett egy közeli fejest, a megítélt büntetőt pedig Asamoah Gyan a lécre bombázta. Végül a tizenegyespárbajt az uruguayiak nyerték.

A tréner most egy plusz egy éves szerződést írt alá. Először a jövő hónapban esedékes, Zimbabwe elleni két világbajnoki selejtezőre kell felkészítenie együttesét.

Elődjét, Charles Akonnort azt követően menesztették, hogy a csapat az első két vb-selejtezőjén három pontot szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik