P. K.
Szöllősi György (Metz)
2023.06.03 10:11 Frissítve: 2023.06.03 10:42

Franciaország: Messziről jövünk, rögös úton – Bölöni László

Miután a francia másodosztályú bajnokság utolsó fordulójában a Metz 3–2-re legyőzte a Bastiát és ezzel minden bizonnyal feljut az élvonalba, a csapat vezetőedzője, Bölöni László az irányításával megtett útról is beszélt.

Bölöni László büszkén nyilatkozott csapata pénteki sikere után

 

„Elértük a céljainkat és ez a legfontosabb – idézte a Bastia legyőzését követően a Metz vezetőedzőjét, Bölöni Lászlót a L'Équipe. – Messziről jövünk, rögös úton, de itt vagyunk, mindnyájan, együtt, a játékosok, a családok, a stáb. A legnagyobb öröm számomra, hogy egy olyan közösséget találtunk, amely elvállalta ezt a kolosszális munkát, amit végeztünk. Örömömre szolgált ez a munka, még ha nem is mondhatom, hogy könnyű volt. Büszke vagyok, az eredmény a játékunk jutalma.”

 
Minden bizonnyal feljutott az élvonalba Bölöni László csapata
Bölöni László tavaly nyáron vette át a Metz irányítását és minden bizonnyal a feljutást érő 2. helyen zár a csapattal a Ligue 2-ben. A fő rivális, a tabellán három ponttal a Metz mögött lévő Bordeaux Rodez elleni meccse szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt pénteken, s várhatóan a Bordeaux-t megbünteti a jövő héten a fegyelmi bizottság, azt a meccset nem kell újrajátszani, így a Metz végez a 2. helyen és egy évvel a tavalyi kiesés után visszajut az élvonalba. A Marosvásárhelyen született szakember a pénteki meccs után már a folytatást is érintette.

„Néhány játékost visszahoztunk, akik korábban kicsit háttérbe szorultak és bizonyítani tudtak, igazi magot alkottunk ma. Az egyetlen negatívum az a szégyen, ami a Bordeaux-val történt, de az az ő problémájuk. A mi oldalunkról ez egy csodálatos este. A jövőt pedig még meglátjuk, kivel és hogyan folytatjuk” – fogalmazott Bölöni László.

FRANCIA LIGUE 2
38. FORDULÓ
Metz–Bastia 3–2 (Ch. Sabaly 31., Maziz 55., 75., ill. Bohnert 65., Schur 86.)

 

2023.09.27 23:23:44

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az angolok például az egyik világbajnokságon odáig mentek a tradicionális maori harci tánc, a haka »tompító célzatú megelőzésében«, hogy nyitott V-alakban sorakoztak fel – mintegy elnyelendő a fekete mezeseket –, vállalva a több ezer font sterlinges bírságot is, amelyet a félpálya átlépéséért rótt ki rájuk a nemzetközi szövetség.

2023.09.26 19:55:51

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az Illés együttes először az 1968-as táncdalfesztiválon hallott dalával – Amikor én még kissrác voltam – megidézem az ifjúságomat, már ami a labdarúgás szeretetét illeti. Ezt azért írom le, mert noha Lionel Messit és Cristiano Ronaldót kiváló futballistának tartom, mindig feszengtem, amikor gyerekek tucatjait láttam a mezükbe bújva. Miért nem lehet honi játékoshoz kötődni? A válasz korszakoktól függően más és más volt.

2023.09.24 23:48:36

Minden más foci nemzetisport.hu

2023.09.24 16:02:14

Minden más foci nemzetisport.hu

Csak igen rossz leosztásban, magabiztosan nyert az élvonal éllovasa Sepsiszentgyörgyön.

2023.09.19 17:39:46

Minden más foci nemzetisport.hu

Ötvennégy ország verseng kilenc kvótáért és egy pótselejtezős helyért.