Felért a Győr szintjére a francia sztárcsapat – bemutatjuk a BL-győztes Metzet

A Montpellier férficsapatának 2003-as és 2018-as sikere után a Metz Handball révén Franciaországnak végre a női mezőnyben is van Bajnokok Ligája-győztes klubja. Ha azt vesszük, mekkora kézilabdanemzetről van szó, maga a csoda, hogy erre a 61. kiírásig kellett várni.

Egy ország válogatottjának és klubjainak nemzetközi sikeressége egyáltalán nem egyenesen arányos egymással. A franciák női válogatottja Olivier Krumbholz szakmai programjának köszönhetően ebben az évszázadban szinte letaszíthatatlanná vált a világesemények dobogójáról: a legutóbbi három olimpián rendre ott volt a döntőben (2021-ben meg is nyerte), a 2003-as első aranygenerációja után az utódok 2017-ben, majd 2023-ban is világbajnokok lettek, 2018-ban hazai pályán Európa-bajnokságot nyertek.

A Bajnokok Ligája végjátékához a francia csapatoknak a 2018–2019-es idényig nem sok közük volt, a Metz Handball akkor jutott be először a budapesti négyes döntőbe. Azelőtt a francia bajnokság sokkal inkább ugródeszkának számított, mintsem az egyik legerősebb topligának. Napjainkra ez megfordult, a folyamat pedig a nemrég véget érő évadban érte el csúcspontját: a Metz mellett a Brest Bretagne is ott volt az MVM Dome-ban megrendezett végjátékban, a Dijon pedig megnyerte az Európa-ligát.

Mivel a metzieké volt az első francia BL-siker, mondanunk sem kell, hogy korábban ezt a duplázást a francia klubok még nem tudták véghezvinni. Legutóbb éppen Magyarország ért el hasonló bravúrt még 2019-ben: a Győr megnyerte a BL-t, a Siófok az utoljára EHF-kupa néven futó sorozatban diadalmaskodott. Ezt a kupát – már Európa-liga néven – a Dijon tavaszi győzelme előtt az azóta becsődölő Nantes is a magasba tudta emelni, még 2021-ben.

Talán felesleges is rögzíteni, hogy a 27 elsőségével francia rekordbajnok és a 14 Francia Kupa-győzelmével szintén páratlan Metz sikereinek alapjait is Olivier Krumbholz tette le…

Mielőtt 1986-ban, 28 évesen átvette volna az észak-franciaországi város női csapatának irányítását, az együttes a másodosztályban szerénykedett. Éppen azután lett ő a vezetőedző, hogy a klub kiharcolta a feljutást, rögtön a közös bemutatkozó idényükben a 4. helyen zárt.

„Azért hagytam abba a játékot olyan fiatalon, hogy átvegyem a női első csapatot. Rögtön a nyitó idényben bejutottunk a kupadöntőbe, három évvel később pedig már bajnokok lettünk. Nem rossz kezdés, ugye? Már az elejétől két alapelvem volt: szerettem volna, hogy a csapatomban igazi harcosok legyenek, és arra koncentráltam, hogy mire lehetünk képesek. Miközben rengeteg edző csak a felállt fallal szembeni támadásépítésre fókuszált, én úgy voltam vele, hogy a jó védekezés és a gyors lerohanás is esélyt kínál könnyű gólt szerezni” – mondta edzői karrierje metzi kezdeteiről Olivier Krumbholz az EHF This Is Me sorozatában.

Arra, hogy játékosai vevők voltak az új szemléletre, az öt bajnoki cím és két kupasiker mellett tökéletes bizonyíték, hogy 1995-ig ült a csapat kispadján. Közben 1992-től a francia női juniorválogatottal is elkezdhetett dolgozni, hogy aztán 1998-tól két részletben 23 esztendőt töltsön a női felnőtt nemzeti csapat szövetségi kapitányaként.

Az 1965-ben alapított, de női szakosztályát csak három évvel később létrehozó Metz egyetlen játékosa mezszámát vonultatta eddig vissza, a 13-ast, amit Isabelle Wendling viselt 1989 és 2010 között. A beállónál több bajnoki címe természetesen senkinek sincs Franciaországban. Szintén a korszak meghatározó játékosa volt Leila Lejeune, Stéphanie Ludwig, Nodjialem Myaro, Isabelle Cendier Ajaguin és a 2000-ben állampolgárságot váltó Szabó Melinda is. Rájuk épült a 2003-ban abban a bizonyos zágrábi vb-döntőben éppen a mieinket nagy hátrányból legyőző francia válogatott is.

Az ezredforduló környéke még a Besanconnal való rivalizálással telt, majd a 2000-es évek közepe-vége már hegemóniát hozott. Ehhez persze túl kellett élnie a klubnak a 2005 tavaszi pénzügyi válságot, aminek következményeként az együttest visszasorolták a másodosztályba. Azt, hogy az új évadot mégis az elit ligában kezdhette el, az Isabelle Wendling által indított adománygyűjtő kampány sikerének köszönhette.

A 2009–2010-es idény a két ikon, Wendling és Delphine Guehl visszavonulása mellett a botrányoktól volt hangos. Az ősszel a BL-ben az osztrák Hypo ellen vívott csoportmeccsen az ellenfél vezetőedző-menedzsere, Gunnar Prokop a lefújás előtti másodpercekben, 27–27-es döntetlennél besétált a pályára, majd szándékosan ütközött a Metz egyik játékosával. Az eset következtében a 69 éves sportvezetőt az EHF három évre eltiltotta a szervezet sportrendezvényeiről, ám a franciák ettől még ugyanúgy csak egy pontot szereztek a meccsen, ami a 3. helyet és a Kupagyőztesek Európa-kupájában való folytatást jelentette.

A KEK-ben egészen Montenegróig, a Buducsnoszt Podgoricához kellett utazni hasonló esethez – ott a vezetőedző Bertrand Francois-t támadta meg a rivális egyik szurkolója.

A 2012–2013-as évad már szerencsére nem az ilyen szituációk miatt, hanem a klub történetének első nemzetközi kupadöntőjéről maradt emlékezetes. Csak a dán TT Holstebro volt képes megálljt parancsolni a jelenlegi másodedző, Jekatyerina Andrjusina mellett már a fiatal Yvette Brochot, Laura Glausert és Grace Zaadit is felvonultató csapatnak. Hiába nyert a Metz néggyel Dániában, hazai pályán öt góllal kikapott, így mint azóta kiderült, további 11 esztendőt kellett várni rajongóinak a nemzetközi sikerre.

2015-ben a klub történetének 50. idénye után jelentős változások következtek. Csaknem a keret fele kicserélődött, de ami igazán sorsfordító volt, az nem nyáron és nem is a pályán, hanem már menet közben, az oldalvonal mellett történt. Jérémy Roussel az ősszel kijelentette, hogy a Chartres férficsapatánál szeretné folytatni edzői pályafutását. A metzieknek gyors megoldás után kellett nézniük. Legnagyobb szerencséjükre a Union Begles Bordeaux-Mios Biganos csődbe ment, így egy 32 éves, tehetséges fiatal edző elérhetővé vált.

Emmanuel Mayonnade azért fogott edzősködésbe, mert a nagybácsija, Dominique elhunyt és a Mios edző nélkül maradt. 21 esztendősen döntött úgy, hogy beiratkozik az iskolába, 2005 márciusában már a kezében is volt a képesítése. Aztán néhány órával azután, hogy hazatért a papírjával, következett a családi tragédia. Nagyapja volt a Mios vezetője, aki őt kérte fel rá, hogy rokona helyébe lépjen.

„Ha nem megy csődbe a Mios Biganos, talán örökre ott maradok. A Metzre úgy tudtam gondolni, mintha még Miosban lennék, de azért nagy változás volt a karrieremben. Itt fedeztem fel a Bajnokok Ligáját, ami talán az egyetlen álmom volt, amikor fiatal edzőként belevágtam a szakmába. Emlékszem, minden héten tíz BL-meccset is megnéztem, teljesen lenyűgözött” – mondta Emmanuel Mayonnade, szintén az EHF-nek adott interjújában.

Rögtön az első idényében „megcsinálta” a hazai duplát, majd 2016-ban bemutatkozott a BL-ben. A nagy menetelés vége a Győr elleni negyeddöntő lett, aminek első meccsét Ana Gros vezérletével a Metz eggyel megnyerte, de aztán az ETO fordított. A 2018–2019-es kiírásban már bejutott a final fourba is, de ezen a szinten az idei győzelméig nem sok babér termett neki. Az első nyolc budapesti meccséből hetet is elveszített, sehogy sem akart összeállni a kép.

Viszont éppen az a stabilitás és konzisztencia, amivel a 2020-as években a Metz kézilabdázott, azt sugallta, hogy csak apró dolgokat kell megváltoztatni ahhoz, hogy sikerrel járjon. Ennek lett a vége, hogy két magyar válogatott játékosának is nagy szerepet adva, előbb a román CSM Bucuresti-et (32–27), majd a Győrt is felülmúlva (31–29) felülhetett Európa trónjára.

Az Albek Annához és Vámos Petrához hasonló külföldi kézilabdázók mellett a Metz sikerében kulcsszerepe volt az olyan francia játékosoknak, akik Mayonnade keze alatt váltak világklasszissá. Ilyen Chloé Valentini és Lucie Granier a széleken, az irányító Léna Grandveau és a klub saját nevelésű beállója, Sarah Bouktit, aki a négyes döntő MVP-je lett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. június 13-i lapszámában jelent meg.)