Hideg zuhany Dunaszerdahelyen, egy góllal nyert a Trencsén

DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 17:47
null
Krsztovics (jobbra) volt lecseréléséig a DAC-támadások motorja (Fotó: Lelkes Ernő)
A szlovák Fortuna liga 7. fordulójában a DAC a forduló előtt a 7. helyen álló Trencínt fogadta, és meglepetésre egygólos vereséget szenvedett. Bár a meccs nagy részében jobban játszottak a vendégek, mégis a Dunaszerdahely szerzett vezetést, de mivel növelni nem tudta az előnyét, a második félidőben a Trencín megfordította az állást. Ezzel a vereséggel a DAC visszacsúszott az 5. helyre.

 

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
7. FORDULÓ

DAC 1904–Trencín 1–2(Ramadan 27., ill. Bainovics 65., 68.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Nagyon nehezen lendült bele a játékba a DAC, az első percekben érezni lehetett a Nagyszombat elleni, múlt heti vereség nyomait. Adrián Gula négy helyen is változtatott a kezdőcsapaton, de ha az első húsz perc után kettővel vezetett volna a Trencsén, akkor sem mondhatott volna semmit sem. Mind a kétszer a tragikus körülmények között elhunyt remek szlovák jégkorongozó, Pavol Demitra fia, Lucas volt nagyon közel a gólhoz.

Talán azért kezdett gyengébben a DAC, mert a találkozón jelen volt Vladimír Weiss, a Slovan edzője. Személyesen jött feltérképezni a sárga-kékeket, mivel szerdán Pozsonyban játszik a csallóközi csapat.

Fel-felhangzott a füttyszó a MOL Arénában, ami pozitívan hatott a hazaiakra. A 24. percben Nikola Krsztovics, aki a találkozó előtt átvette július Hónap gólja és a Hónap játékosa címért járó serlegeket, óriási helyzetet hagyott ki.

A hazai drukkereknek – összesen 4507-en voltak a MOL Arénában – nem sokáig kellett bosszankodniuk, mert Ammar Ramadan remek egyéni akció után vezetéshez juttatta a DAC-ot (1–0). Ezután előbb Veselovsky, majd Ciganiks lábában volt a második hazai gól.

A szünet után Ramadan veszélyes lövésével nyitott a hazai csapat, de nem találta meg az igazi, rá jellemző ritmust a DAC. Ez nem is volt váratlan, mivel a Trencsén edzője Marián Zimen, aki hosszú évekig épp a jelenlegi dunaszerdahelyi mester, Adrián Gula másodedzője volt.

A második félidő közepén a vendégek három perc alatt sokkolták a hazai szurkolókat, mert Filip Bainovics kétszer is betalált Veszelinov kapujába. 1–2

 

„Ébresztő, mindent bele!” – kiáltotta a hazai B-közép, de ez sem tudta felrázni a dunaszerdahelyieket. Egymás után másodszor, hazai pályán először szenvedett vereséget a DAC, és ezzel visszacsúszott az 5. helyre a tabellán.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+4. perc: Vége a meccsnek, nem így tervezte a DAC, az biztos. 1–2

90. perc: Négy perc lesz a hosszabbítás, őrzi előnyét a Trencsén.

84. perc: Már ott van Balogh Norbert is, de a DAC-nak nem megy a játék.

81. perc: Blackman kétszer is szinte a gólvonalról mentve akadályozta meg, hogy növelje előnyét a Trencsén.

78. perc: Bejött Hahn János is, hátha sikerül az egyenlítés...

72. perc: Nem tetszenek a látottak a hazai nézőknek.

68. perc: GÓL! MÁR A TRENCÍN VEZET! A csereként beállt Bainovics nagyjából 30 méterre a DAC kapujától gondolt egy merészet, rápörkölte, és a labda a jobb felsőbe vágódott. 1–2

65. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A TRENCÍN!Madu hozta fel a labdát a bal oldalon, elég lagymatagnak tűnt az akció, még a beívelés után sem tűnt veszélyesnek, csakhogy Bainovicsról megfeledkeztek a védők, odaugrott, és a hálóba fejelt. 1–1

60. perc: 4507 néző figyeli az eseményeket a helyszínen.

56. perc: Szánthónak véget ért a meccs, Kalmár Zsolt viszont pályára lép.

48. perc:Krsztovics passzolt Ramadanhoz, aki közelről megszerezhette volna a második gólját, de Kukucka védett.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: Létszámfölényben indultak a DAC kapuja felé a trencséniek, Ibrahim jól megnézte a többieket, így nem beadott, hanem passzolt, méghozzá Letenayhoz, aki átemelte a kilépő Veszelinov fölött a labdát, viszont a kapu fölött is...

41. perc: Krsztovics elől mentettek szögletre a vendégvédők, a szöglet után megint elvállalta Ciganiks, ezúttal viszont nem találta el a kaput.

32. perc: KAPUFA!Egy szöglet után Ciganiks lőtt kapásból, a labda pedig a lécről pattant ki.

27. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A DAC!Ramadan egyéni akciója végén örülhetett a hazai tábor.A szíriai játékos a trencséni térfél közepétől tört előre a tizenhatosig, ahol Ibrahim nem tudta fellökni, egy testcsellel kicselezte Sztojszavljevicset, aztán Kukucka kapus mellett mellett a hosszú alsóba lőtt.1–0

25. perc: Ivószünet.

24. perc: DAC-helyzet! Krsztovics egyedül vezethette a labdát a kapusra, de a lövése elment a jobb kapufa mellett.

22. perc:Madu ívelt a kapu elé, a labda megpattant egy vendégjátékos fején, így lett jó Demitrának, aki Ciganiksot megelőzve kapura lőtt, Veszelinov azonban nagy bravúrral védte a közeli lövést.

20. perc: Felhangzott a füttyszó a stadionban, a hazai közönség elégedetlen a látottakkal.

15. perc: Jobb oldali beadás után Ibrahim küzdött meg eredményesen a labdáért Kácerrel, a fejese azonban elkerülte a kaput.

6. perc:Soares átívelése találta meg nagy helyzetben Demitrát, ő viszont közelről még a kaput sem találta el.

1. perc: Fülledt, meleg idő, harminc fok várta a csapatokat, valamint a megszokottnál kevesebb, kb. 4000 néző Dunaszerdahelyen.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, a DAC tiszta sárgában, a Trencín tiszta fehérben játszik.

 

 

A kezdőcsapatok:

DAC 1904:Veszelinov – Blackman, Brunetti, Muhamedbegovic, Ciganiks - Veselovsky, Fazlagics, Kácer – Szánthó, Krsztovics, Ramadan.

Trencín:Kukucka – Micuda, Pires, Sztojszavljevics, Madu - Labrincík – Demitra, Ibrahim, Gajdos, Soares – Letenay.

ELŐZMÉNYEK

A múlt héten Nagyszombatban elveszítette veretlenségét a Dunaszerdahely.

„Kielemeztük a találkozót, tanulnunk kell a hibákból” – mondta a Nemzeti SportnakKalmár Zsolt,aki már a Spartak ellen visszatért a bokasérülése után a pályára.

„Az első ránézésre hosszabb kihagyásnak tűnt. Szerencsére nem szakadtak el a szalagok a bokámban. A zólyombrézói találkozó után egy hetet nem edzettem a srácokkal, ez idő alatt naponta két kezelésen vettem részt, erősítettem a szalagokat a bokámban. Nagyon sokat javult az állapotom, így a következő héten már visszatérhettem a csapatedzésekhez. Nincsenek fájdalmaim, minden rendben, nagyon várom a szombati találkozót” – folytatta a magyar játékos.

A MOL Arénába most az a Trencsén látogat, melynek az a Marián Zimenaz edzője, aki hosszú éveken keresztül a dunaszerdahelyi edző, Adrián Gula segítője volt.

„Gondolom, a mi stílusunkhoz hasonlóan játszik a Trencsén is. Az ellenfelünk az utolsó három bajnokiján hét pontot szerzett, szerdán a kupameccsen tizennégy gólt lőtt egy ötödosztályú csapatnak. A Trencsén mindig támadó felfogásban játszik, gólokban gazdag meccset szoktuk vele játszani. Jó összecsapás lesz most is. Bízom benne, hogy minél többet látogatnak ki a MOL Arénába, és mi jó játékkal és három ponttal fogjuk megörvendeztetni a szurkolóinkat” – zárta nyilatkozatát Kalmár Zsolt, aki korábban háromszor is betalált a Trencsén ellen, a 2019 novemberében elért találata a Hónap gólja lett a Fortuna Ligában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik