FIFA: nem fogják elismerni a tervezett „európai Szuperligát”

2021.01.21. 12:55
null
Nyilatkozatban tiltakozik a tervezett sorozat ellen a FIFA és Infantino (Fotó: AFP)
Közös közleményt adott ki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és a hat kontinentális tagszövetség a leggazdagabb európai topcsapatok által létrehozni tervezett zárt „európai Szuperligával” kapcsolatban, amelyben azt írják, „ismételten és határozottan hangsúlyozni kívánják, hogy egy ilyen versenysorozatot sem a FIFA, sem pedig tagszövetségei nem ismerne el.”

A Gianni Infantino FIFA-elnök, valamint a hat kontinentális szövetség elnöke – köztük az európai szövetséget irányító Aleksander Ceferin – által aláírt közlemény szerint, „azon klubok és játékosok, amelyek és akik mégis pályára lépnének egy ilyen” (FIFA és tagszövetségei által el nem ismert – a szerk.) „sorozatban, nem vehetnek részt a FIFA vagy annak szövetsége által szervezett semmilyen versenyen” – áll a közleményben.

A nyilatkozat azt is rögzíti, hogy a FIFA és tagjai a klubvilágbajnokságot tekintik az egyetlen világméretű klubversenynek, míg a FIFA a kontinentális szövetségek szervezte klubversenyeket tekinti kizárólagos kontinentális klubversenyeknek.

Mindez azt jelenti, hogy a tervezett európai Szuperligában szereplő csapatok nem vehetnének részt az európai kupaküzdelmekben, azaz nem indulhatnának a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, illetve az idén induló új kupasorozatban, az Európa Konferencialiga küzdelmeiben, továbbá ezen klubok játékosai nem szerepelhetnének válogatottjukban kontinentális tornákon, világbajnokságon, és azok selejtezőin, valamint Nemzetek Ligájának mérkőzésin sem.

A közlemény azzal zárul, hogy „a FIFA és tagszervezetei szerint egy versenysorozatban a kiesés és a fel/továbbjutás elvei képezik az alapját a labdarúgás piramisának”, márpedig ez egy olyan zárt, kvázi meghívásos sorozatban, mint amilyen a tervezett Szuperliga is lenne nyilvánvalóan hiányzik, így nem képezheti részét a FIFA versenynaptárának.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
17 órája

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39