FIFA: Madridban nyitotta meg első állandó külföldi kiállítását a szervezet

2023.06.01. 18:01
null
Fotó: FIFA
Június első napján a FIFA Museum megnyitotta első állandó, Svájcon kívüli kiállítását, mégpedig a spanyol fővárosban, Madridban – adta hírül a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség legfrissebb hírlevelében.

 


A hírlevél hangsúlyozza, hogy a FIFA Museum 2018 óta világszerte számtalan nagy sikerű, ám időszakos bemutatót rendezett a most állandó otthonra lelt kiállítás anyagából – amelyben számtalan tárgyat, ereklyét találhatunk, amelyet használtak a világbajnoki mérkőzéseken, vagy akár viselték maguk a játékosok.

A hírlevél szerint a FIFA Museum az állandó kiállítás megnyitásával együtt jelentette be, partnerségi megállapodást kötött a Legends-zel, amely önmagában is a világ egyik legnagyobb futballal kapcsolatos múzeumi gyűjteményt mutatja be a Madrid központjában található hétemeletes épületében. Ennek az együttműködésnek köszönhetően kerülhetett a harmadik emeletre a nemzetközi szövetség állandó kiállítása. Ezen az 560 négyzetméteren olyan játékosok ereklyéit lehet megcsodálni, mint Pelé, Diego Maradona, vagy éppen Zinédine Zidane és Iker Casillas.

„A Svájcon kívüli első állandó kiállításunk megnyitása jelentős mérföldkő számunkra, nagy lépést jelent a globális stratégiánk megvalósulása felé, vagyis, hogy minél szélesebb körben juttathassuk el a labdarúgás varázsát a szurkolókhoz világszerte” – fogalmazott Marco Fazzone, a FIFA Museum vezérigazgatója.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
Tegnap, 7:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50