FIFA: egyéves tesztidőszakban ismertetni kell a VAR-döntéseket

2023.01.18. 21:24
null
Fotó: AFP
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) eseményein a következő egy évben tesztjelleggel a játékvezetők mikrofonon keresztül ismertetik majd a stadionban szurkolókkal és egyben a tévénézőkkel a videobíró (VAR) által vizsgált szituációk után hozott döntéseket.

 

Erről a futball szabályalkotó testülete (IFAB) határozott. Mark Bullingham, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) vezérigazgatója és az IFAB ülésének vezetője szerint a játékvezető és a VAR-szakértők közötti beszélgetés továbbra is privát marad, a döntést illetően ugyanakkor a bírónak magyarázattal kell szolgálnia.

Az újítással először februárban a marokkói klubvilágbajnokságon találkozik a közönség, ezt követően a női vb-n folytatódhat a tesztelés.

A Wembley Stadionban tartott ülésen a fejsérülést szenvedett játékosok ideiglenes cseréjéről is szó esett, amelyet az angol Premier League, a francia Ligue 1 és az amerikai MLS szorgalmazott. A PL decemberben azt javasolta, hogy a vizsgálat idejére a fejen talált vagy ütött játékos helyére beküldhessenek egy másik játékost. Ha pedig az agyrázkódás beigazolódik, a csereember marad a pályán. Ebben az ügyben azonban még nem tudott döntést hozni a szabályalkotó testület.

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Hiába vette a kapus saját kamerája, hogy nem volt gól, megadták – videó

Francia labdarúgás
2026.10.09. 13:00

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08